A világkeresztyénség helyzetével foglalkozik a Magyarországi Református Egyház közéleti-kulturális folyóiratának, a Confessionak idei harmadik száma. A lapban található egyik cikkben egy kérdést tettek fel: Hogyan látja a világkeresztyénség helyzetét a 2020-as években? – Erre válaszolt Csókay András, Fabiny Tamás, Fűrész Tünde, Juhász Tamás, Karl W. Schwarz, Soltész Miklós, Szenczy Sándor és Szigeti Jenő.
Felsőpokorágy – Gömörben, egy, a mindenkori nyelvhatáron lévő kis faluban, Felsőpokorágyon született az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik jeles, a szabadságharc bukása után különleges életpályát befutó katonája, Kmety György.
Dunaújváros – Önjelölt sztárok vagy kiválasztott hősök, cirkuszoló celebek vagy szelíd forradalmárok? Ez itt a kérdés ma, mikor október hónap elején a hősökre tekintünk. A hősökre, akik életüket adták 1848-49-ben, 1956. október 23-án, és hittel küzdöttek 1517. október 31-én is! Nem az a kérdés, hogy vannak-e hasonlók közöttünk, hanem az, hogy van-e egyáltalán oly bölcs többség, kik egyáltalán továbbadják a 171, 64 és 503 évvel ezelőtti áldozatok emlékét és értékét?
A darab ősbemutatóját a Hősök terére tervezték, hogy azután hazánk több futballstadionjában is tapsolhassanak majd újra a nézők Puskás Öcsinek és a legendás aranycsapatnak. Többek között ennek a tervnek a megvalósítását is elodázta a koronavírus-járvány, az alkotók mindenesetre előbemutatónak nevezték el a szabadtérre álmodott musical Erkel színházbeli premierjét. Azon kevesek azonban, akik augusztus 20-án délután vagy este láthatták Budapesten a Szente Vajk által írt és rendezett produkciót, méltán részesítették olyan ovációban „a Puskást”, mint akik napra pontosan hetvenöt évvel korábban: amikor a labdarúgózseni két góllal debütált – legelső válogatott meccsén.
Nagy levegő, és öveket becsatolni! A mai adás a teológia igazi mélyére vezet! A szónak persze a pozitív értelmében. Csak remélni tudom, hogy méltó vagyok a téma felvezetésére, és hogy ti is kitartotok velem a végéig…
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Nehéz műfaj a közösségi imádság, különösen egy olyan individualizált világban, mint a miénk. De az imádságok között is talán a legtöbbet szenvedett az istentiszteleteinken elhangzó általános könyörgő imádság.
A Híd evangélikus magazin rendszeres szerzője volt. A felkérés utáni napon mindig megérkezett a kész írás tőle, általában ilyen szavakkal: „Kedves János! Mellékelem a »házi feladatomat«”. Szeretettel kívánok neked jó egészséget, jó munkát és áldott szolgálatokat. Jenő bátyád”
Az Isten az embert nem önmagában „rakta le” a földre, hanem egy csodálatos rendszer részeként, amelyet természetnek nevezünk. Keresztény hívő emberként ezért sem magunkra, sem a minket körülvevő világra nem csupán úgy tekintünk, mint önálló személyekre, dolgokra, entitásokra stb., hanem úgy is, mint a teremtő Isten kreativitásának jeleire. Sőt! Egy olyan hálózat részei vagyunk, amelyben tenni is tudunk és tennünk is kell az isteni mandátum szerint (1Móz 2,15).
Gáncs Péter nyugalmazott püspök a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! – Evangélikus félóra adásában 2020. szeptember 28-án elhangzott jegyzetét adjuk most közre.
Keresztfiam négy-öt éves lehetett, amikor is kedvenc szokásai közé tartozott, hogy ha valami nem tetszett neki, csak annyit mondott: „Jó, akkor világgá megyek!”
Ágfalva – Az ágfalvi búcsú ünnepe előtt rendszerint előveszem Böhm András bácsi könyvét, amelyben gyönyörűen le van írva templomunk építésének és átépítésének története. Az is, hogy a kétszázharmincöt éves épületet 1827-ben életveszélyessé nyilvánították, ezért új tartóoszlopokat kellett a régiek helyébe építeni. De ha már új oszlopokat építettek, akkor felhúztak egy karzatot is, és kitágították a teret is…
Fabiny Tamás elnök-püspök gondolatai elhangzottak a Kossuth Rádió Vasárnapi ima című sorozatában, 2020. szeptember 27-én.
„Én nem félek semmitől, Jézus úgyis megvéd” – hallottam egy keresztény ismerősöm elsöprő erejű kijelentését, és menten el is süllyedtem szégyenemben, hogy én bizony igen. Talán rosszul csinálok valamit, vagy nem hiszek eléggé, és még csak el sem tudnám játszani ezt a fajta biztonságérzetet… Vagy őszintétlenség volt a szájából, képmutatás? Nem ünneprontó átgondolni, sőt, hasznos tudás lehet, hogy bár az ige szerint valóban „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten” (2Tim 1,7), de a józanságét igen.
Az elmúlt 1500 év teológiatörténetének egyik legforróbb pontja az akarat kérdése. Egyrészről, hogy vajon az emberi akarat meddig terjed(het), és mennyire szabad, mitől szabad, mire szabad. Az érem másik oldala pedig Isten akarata. Vajon mi az Isten akarata? Meddig terjed? Milyen hatással van rám az ő akarata, (eleve) elrendelése?
A Virgin River romantikus filmsorozat látszólag egyszerű és hétköznapi, ám épp ezért rendkívül sokféle területtel foglalkozik: emberi sorsokról, családi tragédiákról, elengedésről, szerelemről, gyerekvállalásról, összetartozásról és segítségnyújtásról is szól. Amerikában már megtekinthető a második évad is, és a harmadikat tervezik az alkotók. Magyarországon egyelőre még csak az első évad érhető el a Netflix kínálatában. – Spoilert tartalmaz!
A nehéz helyzetek gyakran régi problémákra is új megoldásokat nyújtanak. Én például sosem tudtam jól pihenni. Azt a felfogást hozom magammal, hogy „első a munka, aztán a pihenés”, és „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!”. Tudattalanul is dolgozott ez bennem, ezért aztán mindig a kötelességeimet helyeztem az első helyre: legyen meg először a munka, megírva a cikk, elmosva a mosatlan, felporszívózva a lakás, kiteregetve a szennyes, és ha már minden készen van, és már csak hullafáradtan vonszolom magam, akkor el lehet olvasni egy oldalt az újságból.
Bár gyermekkori álma, hogy felnőttként lámpagyújtogató legyen, soha nem teljesült, mégis az lett: verseivel és prózai írásaival – átvitt értelemben – a mai napig tartó fényt hozott olvasói életébe. Százharminc éve született Kolozsvár sokáig háttérbe szorított evangélikus költőóriása, Reményik Sándor.
Nagyon édes mesét olvastam nemrég Finy Petra tollából A csodálatos szemüveg címmel. A mese helyszíne a mai, szobaablakon túli Budapest, amely egyik pillanatról a másikra ugyanúgy csodaországgá válhat (és válik is), mint egy hagyományos mesében némely helyszínekkel lenni szokott. A történet főszereplője a kis Kovács Áron, aki egy szemüveg segítségével úgy láthatja a világot, mint senki más, ugyanis a szemüveg feltárja előtte mindennek az igazi alakját.
Mindig szívesen időzöm a vicces feliratú pólókat vagy bögréket árusító ajándékboltok polcai előtt, mert jól tudok szórakozni a szellemes „bölcsességeket” megfogalmazó mondatokon. Némelyiknek még igazságalapja is van.
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” (1Kor 13,12)
Egy idő óta semmi sem ment úgy, ahogy kellene. A készülés nyűg volt, az éneklés laposra sikerült, a szervezési munkákat sóhajtozva végezte, a hittanok meg egyenesen fárasztották. Először nem beszélt róla senkinek. Megoldódik. Próbált eleget aludni, kommentárokat olvasni, igehirdetéseket hallgatni a neten, edzőterembe járogatni. De valahogy semmi se használt. Csak úgy kongott a lelke az ürességtől.
Életem első gyülekezetében minden szempontból a „pengősmalac-módszert” alkalmazta a lelkész egész lelki nevelésünkkel kapcsolatban. A prédikáció csaknem végig arról szólt, milyen mocskos, bűnös, utolsó, szennyes semmirekellők vagyunk, aztán, mintegy könnyed záróakkordként, megszólalt a nagy „de”. „De Jézus az életét adta értetek.” „De Isten megkönyörült rajtatok.” „De drága vére árán mégis van reménységetek.”
Elsősorban menedéket. Azt, hogy mi vagy ki elől, már nehezebb megfogalmaznom. Galilei ötszáz éve azt mondta, hogy a dolgokat mérni kell. Nagy újdonság volt ez akkoriban. Egy ideig ezzel sokan szembeszegültek, aztán szépen lassan – évszázadok alatt – majdnem az egész társadalmat átitatta az egyenlőség elve. A magyar történelemben talán a reformkorban mutatkozott meg ez az igyekezet a legszebb formában, abban az óhajban, hogy „ne számítson semmi más, csakis az érdem”. Ezzel a szép elvvel a mai napig csak azonosulni tudok, annál is inkább, mert nemcsak Magyarországon, hanem a világon bárhol bőven akad még tennivaló ennek érdekében.
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 1Kor 2,9
A koronavírus-járvány második hullámában egészen más kihívások előtt állunk most, mint a tavaszi első hullám esetén. Akkor a magyar emberek engedelmességből vizsgáztak, az eredmények ismeretében jól. Most egy másik helyzet előtt, illetve bizonyos szempontból annak közepében állunk. A kormányzat kevésbé szigorú intézkedések, sok területen inkább ajánlások segítségével igyekszik működésben tartani a gazdaságot és az oktatást. Most, hogy nincs felülről ránk kényszerített korlátozás, egyéni felelősségvállalásból kell vizsgáznunk. A helyzetet elnézve nem lesz túl fényes az eredmény. Ezért is tartom fontosnak, hogy keresztény közösségeinkben is beszéljünk az egyéni felelősségről.
Sokféle ima létezik. Vannak előre megírt, kötött, imák, és vannak a szabadon elmondott imák. Vannak olyanok, amelyeket hangosan mondunk, és vannak olyanok, amelyek csak belül szólalnak meg. A sokféleségben azonban érdemes nem megfeledkezni egy nagyon fontos tényről: nem az én gondolataim, érzéseim, sérelmeim, bűneim kimondása, nem az is az önkifejezés egy különleges formája az ima lényege, hanem az, amit Isten akar nekem mondani. A kérdés csak az, hogy meghallom-e… Meg akarom-e hallani…
Uram és Istenem! Térden állva fordulok hozzád ismét, hiszen Jézus nevére minden térdnek meg kell hajolnia; térden állva és kicsit feszélyezve. Tudom, hogy nem ezen múlik, de tudom, hogy mégsem mindegy.
Ami sokáig elgondolkodtatott, és nem tudtam megfejteni, a bucsini ébredésemben és megtérésemben, az az volt, hogy a találkozásom Istennel és a történet Jézussal hogy függ össze. Számomra azon az éjszakán, amely most is él bennem, olyan emberfeletti erő nyilvánult meg, amelyet csak Isten adhat nekem.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszéke vezetőjének kétszáz oldalas munkája segíthet abban, hogy az egész Szentírás a vándorok kézi- és útikönyveként nyíljon meg az olvasó előtt. Rádöbbenhetek arra, hogy én is „homo peregrinus”, azaz vándorló ember vagyok. „Vándorléttel megáldott és megterhelt lény”, aki végső soron zarándokként lábon hordja ki és teljesíti be az életét. Az előszó Tillmann József filozófust idézi: „Az ember igazi hona nem a ház, hanem az út, és maga az élet egy utazás, amelyet lábon kell megtenni.” A jó hír, hogy ezen az úton valaki mellénk szegődik: kivezet, elhordoz, megszabadít, s legvégül bevisz… Ezen úti élmények megtapasztalásából születhet meg szívünkben a vándorlét bizalomra épülő, a mostra nyitott teológiája. Varga Gyöngyi könyve valóban a mában, a mostban kíván biblikus iránytűt adni a kezünkbe.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház