Tekintettel a mai hazai családvédelmi programra, két, korábban Polgár Rózsa kárpitművész által készített képzőművészeti alkotásra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét.
„Jézus téged is hív, de nem mobiltelefonon. Templomba lépés előtt a mobiltelefont kérjük kikapcsolni!” – olvasható több templom bejáratánál. Szellemes és érthető ez a felszólítás. Valóban zavaró, ha ima vagy igehirdetés alatt megszólal egy telefon, akár többször is. Talán a legkínosabb, ha a lelkész Luther-kabát alatti zsebében. Ez velem is megtörtént…
Szeptember 19-én, a feltámadás reménységében vettünk részt Aranka temetésén a Bazilika altemplomában Margóval és Árpáddal. Évfolyamunk nevében egy szál virágot tettünk urnája mellé.
A protestáns hagyományhoz illeszkedve egyházunk nevelési és oktatási intézményei alapvetően önállóak, azonban az intézményrendszer bővülésével meg kell találnunk azokat az evangélikus tartalmakat és sajátosságokat, amelyek mindenkit összekötnek. A közös gondolkodás első eredménye az Etikai kódex megalkotása volt (az Evangélikus Nevelés 2014/1. számában jelent meg), majd 2016-ban az Oktatási stratégia következett. Ebben olyan alapvetések fogalmazódnak meg, mint az elesettek felkarolása, a bővítési szándék az óvodák és szakképzés irányába vagy a kompetenciamérések alapján kialakított differenciált fejlesztés gyakorlata.
Egyházi iskolában tanító pedagógusként keresve választ a „hol vannak a szegény gyerekek?” kérdésre, vettem kezembe örömmel az Utak és hidak – Esélyteremtés együttműködésben a családokkal című módszertani kézikönyvet, amely az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) által kezdeményezett hároméves projekt szellemi terméke. Rendkívül lelkesítő volt olvasni Lázár Péter és Bordács Margit Kedvesházának pedagógiájáról, arról, ahogyan – amolyan Néri Fülöp és Fülöpné módjára – emberszámba veszik, megszelídítik és másokkal is megszerettetik a nehezen kezelhető, zömükben roma gyerekeket.
Pisara, vagyis Csepp: ezzel a címmel tartották július végén a finnországi Partaharjuban azt az elsősorban tíz–tizennégy évesek számára négyévenként szervezett nagytábort, amelyre az idén először az ifjúsági korosztályt is várták. Még a büki Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón kaptunk meghívást finn testvéreinktől, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület testvérkapcsolatán keresztül huszonhatan soproni és kőszegi fiatalok részt vegyünk ezen. Így az ifjúsági tábor csaknem száz résztvevője közül a házigazda finnek, valamint az orosz, amerikai és belga fiatalok csoportja mellett minden negyedik csapat magyar volt.
„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,4–7)
Az iskolai bizonytíványok osztályzatainak elején mindig két általános, összegző érdemjegy áll: magatartás, szorgalom. Képet ad arról, hogy összességében hogyan viselkedett, dolgozott a nebuló a félév vagy a tanév során. Jelzést ad diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt.
– Házat nézni ingyen van – mondta a férjem. – Kezdjünk bele, tájékozódjunk, hiszen négy gyerekkel már tényleg bajosan fogunk elférni a két és fél szobában. És elindultunk.
Közel tíz éve már, hogy Norbi, a neves aerobiktréner kimondta: „A kövér ember nem bűnös.” És bejelentésének különös következményei lettek. Attól, hogy valaki nem undorodott tőlük, hanem magával egyenértékűnek ítélt meg számtalan elhízott embertársat, sokan változtatni kezdtek az életmódjukon, komolyan, kitartóan edzenek, diétáznak, és mindennek eredménye is van: fogynak. Egészségtelen, már sok mindenben korlátozó súlyfölöslegük terhétől szabadulva kissé testesebb, de fitt férfiakká és nőkké változtak sokan.
Negyven év után találkozott az egykori békéscsabai evangélikus ifjúság június 22-én Telekgerendáson. Nemzedéknyi idő után is igény volt a közösségre, imára, énekre, igére. Harmincan jöttünk össze az ország több pontjáról, különböző felekezetekből, és még ugyanennyi tagot tartunk számon, akik különböző okok miatt most nem tudtak eljönni, de üzentek vagy írtak.
A világ másik feléről indult útjára 2011-ben a műanyagmentes július elnevezésű akció. Egy nyugat-ausztráliai település önkormányzati képviselője kezdeményezte azzal a céllal, hogy kevesebb szemét keletkezzen az egyszer használatos műanyagokból. Az akcióban részt vevőknek az a meggyőződésük, hogy kis változások összeadódva nagy eredményekre vezetnek. Magyarország két éve ismerhette meg a műanyagmentes júliust. Szerkesztőségünk két evangélikus lelkésznőt – nem mellesleg többgyermekes családanyát – kért arra, hogy vesse papírra a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tapasztalatait.
A cím nem alliterációs játék. A téma sem játék. Egy gyülekezeti tag érdeklődött lelkészénél egy tavaly konfirmált kislány után, akit azóta sem látott a templomban. A lelkész – húszegynéhány konfirmációval a háta mögött – ingerült keserűséggel válaszolt: „Tudhatja maga is, hogy a gyerekek kikonfirmálnak!” – A kérdező lefagyott, mint egy számítógép.
Naptár, napló és jegyzetfüzet egyben. Annyira jó találmány, hogy egy szóval nem is lehet magyarra fordítani a bullet journalt, ezt az egyszerűségében vonzó naplózási rendszert, amely néhány éve Magyarországon is hódít, elsősorban a hölgyek körében. A digitális világban egyre többen érzik szükségét, hogy kézírással, rajzokkal, kreatív technikákkal alkossanak egy kis „örökkévalóságot” a múló időben. A Luther Kiadó által megjelentetett, Példázat-tükör címet viselő kiadvány tizenöt jézusi példázattal segít jobban megbirkózni a feladatokkal.
Lauren Daigle You Say című számával hirtelen robbant be a köztudatba, meghódítva vele nemcsak a keresztény, hanem a populárisabb zenei világot is. Egyedülálló módon, 59 hete tartja első helyét a Billboard keresztény zenei toplistáján, megjelenése után a lemezeladási toplistán a harmadik helyet érte el, szorosan Paul McCartney és Eminem mögött. A You Say egy Isten és ember kapcsolatáról szóló őszinte, megható alkotás.
Hogy lesz egy abortuszklinika vezetőjéből életvédő példakép, aktivista és egy nonprofit lelkigondozó szervezet vezetője? Az amerikai Abby Johnson életéről szóló film kasszasikerként robbant be az Egyesült Államokban 2019 márciusában, és már a nyitó hétvégéjén visszahozta a gyártására fordított 6 millió dolláros összeget, így a Pure Flix stúdió legjobban indító filmje lett az Isten nem halott 1. és 2. után. Mivel az Unplanned megjelenését több botrány is kísérte – a film Twitter-fiókját minden magyarázat nélkül blokkolták –, ezért nem csoda, ha ezek a hírek még nagyobb érdeklődést váltottak ki a közönségből és köztük belőlem is. Filmajánlónkat olvashatják.
„Ki érti ezt? A pápák városában, ahol annyi a templom, annyi a pap, még sincs senki, aki törődne a gyerekekkel” – mondja Néri Fülöp Rómában a 16. században, amikor mindenáron „az Indiákra” szeretne menni a jezsuitákkal téríteni. Aztán persze ő lesz az a pap, aki a Róma-szerte csellengő, szegény, rongyos, olvasni nem tudó, lopásra kényszerülő gyerekeket először emberszámba veszi. Ő lesz az, aki a katakombákban berendezkedett, csontvázak között alvó, nappal pedig a városban bandázó gyerekcsapatot – „tolvajok árváit és szajhák fattyait” – észreveszi.
Lovas Zsuzsanna evangélikus hittantanár versét adjuk közre.
„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” – olvashatjuk 2Tim 2,2-ben Pál Timóteushoz intézett szavait. Az átadás sokféleképpen történhet: az egyéni beszélgetésektől kezdve a bibliaórákon át a gyermekeknek tartott vasárnapi foglalkozásokig. Keresztényként fontos, hogy továbbörökítsük azt, amit az igehirdetésben hallottunk, amiben minket is megerősítettek, azt a krisztusi üzenetet, amely mellett elkötelezett, felnőtt döntést hoztunk. A Timóteus Társaság az ige alapján kifejezetten fontosnak tartja a keresztények felkészítését arra, hogy ők is aktív részesei legyenek a missziói munkának. Hogy mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban, arról főállású szolgálókat kérdeztünk.
Egymást követik a megemlékezések a Lutheránus Világszövetség 1984 nyarán megrendezett nagygyűléseiről. Magyarországon a „gulyáskommunizmus” kellős közepén bámulatos és felejthetetlen hónapot élhettek át azok, akik mindkét konferenciának a részesei lehettek. Néhány személyes gondolattal és emléktárgyak fotóival igyekszem megidézni az egykori „keleti blokkban” elsőként megrendezett keresztyén világtalálkozót és annak napjainkig tartó hatását.
Ezeréves város. Egyidős a honfoglalással. A magyar fejedelmek szálláshelye volt itt Árpádtól Gézáig. Uralkodói központ volt, Fehérvárt és Esztergomot is megelőzve. A négy katolikus érsekség egyike, de a második legmagasabb rangú. Szent István királyunk alapította az egyházmegyét. Első érseke Szent Asztrik pannonhalmi apát, bencés szerzetes volt. Jól megtanultuk az iskolában – ő volt az, aki elhozta a magyar királyi koronát Rómából, II. Szilveszter pápától.
Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2019. szeptember 6-án tartotta tanévnyitó istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán rektor beszédét közöljük teljes terjedelmében.
Talán hatéves lehetett, amikor először felfedezte a pincében az utolsó, gazdátlan tárolóban a régi limlomok, pokróc- és télikabáthalmok mögött megbújó rozsdás kisajtót. Igazából bunkert akart építeni, de a nyirkos levegőtől lassan penészedő ládamaradékok, az évtizedes vásznak áporodott szaga és a minden repedésbe, homályos helyre odagondolt pókok és százlábúak miatt inkább hagyta az egészet.
Szeptember 4–6. között tartották a Budapest Forum for Christian Communicators konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A számos előadás közül kifejezetten nagy érdeklődés övezte azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek keretében a fiatalság megszólításáról diskuráltak magyar és külföldi egyházi személyek, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes. Lehetetlen küldetésnek tűnik a mai, változó kommunikációs térben megtalálni a hangot a fiatalsággal, vagy túlmisztifikáljuk a kérdést? Beszámolónkat olvashatják.
Manapság igen kevesen imádkoznak, mert nem is akarnak és nem is tudnak imádkozni. Ennek „természetes” okai vannak. Némelyek nem is hiszik, hogy van Isten, mások csupán bizonytalanok: miért is szólítanák meg őt? A templomba járó emberek között is kevesen vannak, akik naponként komoly, bensőséges imádságban beszélnek Istennel. Az imádságot nevezhetnénk a hatalmas, világteremtő Isten és teremtménye közötti kommunikációnak. Szerintem a hívő keresztyén az, aki beszélő viszonyban van Istenével. Ennek viszont megvannak a feltételei mindkét fél részéről csakúgy, mint az emberek között, létre kell jönnie a kapcsolatnak.
A gyerekeknek nehezükre esik hazudni. Szívesebben mondanák ki az igazságot, ettől függetlenül újra és újra füllentenek. Ha ilyesmin kapjuk gyermekünket, tapintatosan és kedvesen érdemes reagálnunk. Hiszen a hazugság a társas intelligencia része – és nem is csak a felnőttek esetében.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház