Egy harminchárom évvel ezelőtt készült fényképen a nyugat-clevelandi templom oltára előtt állok hét amerikai magyar lelkésszel. Közülük már senki sem él. Rájuk és a végóráit élő tengerentúli magyar evangélikusságra emlékezem. Mintha jégtáblán halódó virágokat látnék.
A világon élő felnőttek két százalékának kezében összpontosul az anyagi javak több mint fele, míg az emberiség ötven százaléka az anyagi javaknak csupán egy százalékán osztozik. Vajon akik ma a javak nyolcvan százalékát birtokolják, kiben bíznak, s kikkel szemben bizalmatlanok? Vajon a felnőtt népesség két százaléka, akik az anyagi javak több mint felével rendelkeznek, mire mernek szabadok lenni?
Szeptember hatéves korom óta egyet jelent számomra a tanévkezdéssel. Azóta járok iskolába. Igaz, közben átkerültem a katedra másik oldalára, tanár lettem, mégis éppolyan fontos nekem, mint a diákjaimnak.
Október 1-jén ünnepeljük az idősek világnapját. Lelkipásztorként Mózes 3. könyvét idézhetem, ahol ezt olvassuk: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg...” (3Móz 19,32; Károli-ford)
Nobel-díjas tudósok alma matereként, egyszersmind a minőségi oktatás szimbólumaként vált ismertté a majd kétszáz éves múlttal bíró (mai nevén) Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Egy közösség ereje a válságokban mutatkozik meg igazán. Az első világégés súlyos krízist jelentett az iskolának, mégis megerősödve élte meg a háború végét. Ennek az eleven közösségnek a háborús mindennapjaiba nyújt betekintést az Evangélikus Országos Múzeum kiállítása.
Amikor megkérdezem az ismerőseimet, vajon tudják-e, milyen összetevőkből áll a kenyér, elkezdik sorolni: liszt, víz, só és élesztő. Ilyenkor azt mondom: tévednek. Amikor kiül az arcukra a csodálkozás, így folytatom: az első három összetevő még rendben is van, de élesztő nem kell. Hogy miért? Mert az első kettő segítségével akár egy hét alatt lehet készíteni olyan kovászt, amely már megkeleszti a tésztát. Most olvasóinkkal is megosztom, hogyan.
Fitt marad, aki unokázik – szól a tudományos megállapítás. Sőt mivel nagyszülőként már nem állunk az idő és a gyermeknevelés kényszere alatt, jobban is élvezzük az unokákkal töltött pillanatokat. Sok férfi számára tehát még egyszer valami egészen új veszi kezdetét, amikor nagypapa lesz.
Mennyi külső anyagi támogatás járjon az egyházaknak? Szolgálniuk vagy szolgáltatniuk kellene? Elvárható-e, hogy csak a hívek tartsák el közösségeiket, és milyen feltételek mellett fogadható el az állami támogatás? Vajon összeegyeztethető-e a keresztény teológiával az egyre növekvő iskolai szegregáció? Ezekhez hasonló kérdéseket járt körül az az ökumenikus kerekasztal-beszélgetés, amelyet az egyház-finanszírozás témájában rendeztek az elmúlt héten.
Horváth-Bolla Zsuzsanna velem készült interjúja (megjelent az Evangélikus.hu honlapon és Evangélikus Élet magazinban) olvasása után kérdezte tőlem egy újságíró a következőt: „Hogyan tud elszámolni ma Isten, egyháza és saját lelkiismerete előtt 25 éves ügynökmúltjával (1963–1988), püspök úr?” A személyes kérdésre ma, több mint egy évvel az interjú, hosszas töprengés, önvizsgálat és imádság után nyilvánosan felelek, mert úgy érzem, ez nem csupán az én egyéni ügyem, hanem összefüggésben van püspökelődöm, Káldy Zoltán működésével, értékelésével, valamint az összes magyarországi egyházzal, vallással, közösséggel a világháború után 1944-től a kilencvenes évekig a magyar szocialista múltból.
Nem tudom, hogy van ez, de úgy tűnik, ahogy telnek az évek, egyre kevesebb dologban leszek biztos. Tizenévesként olyan határozottan tudtam, hogy mi bűn, ki bűnös, és mi a jó, sőt tökéletes. Ma egyre gyakrabban gondolkodom el rajta. Itt van például a hazugság. És itt van a füllentő Józsi bácsi…
Az alkoholizmus súlyos problémája a felnőttek számára is nehezen megközelíthető, nemhogy a gyerekeknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azonban tett egy – tegyük hozzá, sikeres – kísérletet arra, hogy az óvodás korosztályt is megszólítsa. Bolyhos címmel jelent meg a nekik szánt kiadvány.
„Több jel utal arra, hogy Jézus eredetileg azt gondolta, tanításával, példájával meg tudja győzni az embereket. Volt erre esélye? Ha nem, bennünket hogyan győz meg?” Sokak érdeklődését keltették fel ezek a sorok az idén júliusi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó programfüzetében.
Távolról úgy tűnhet, hogy az evangélikus lelkészek Luther-kabátban, Mózes-táblával nyakukban formálódnak az anyaméhben, pedig aki ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkész akar lenni, annak hosszú és rögös utat kell végigjárnia: első körben egy tizenkét féléves egyetemi képzést. Legalábbis így volt ez egészen 2018. szeptember 7-ig, amikor Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektora bejelentette, hogy esti tagozatos, másoddiplomás lelkészképzést indítanak, ahová bármilyen alapszakos diplomával jelentkezhetnek a „teológiára”, és akár hét félév után lelkésszé szentelhetik az illetőt. Úgy gondoltuk, hogy az átalakuló képzési rendszer remek alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk a magyar evangélikus lelkészképzés jelenlegi helyzetét, és összegezzük, hogy az új képzés elindulásának milyen hatásai lehetnek.
„A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel. Nem mennyiséget ad, hanem minőséget. Segít egy rózsának igazi rózsává válni. És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.” (Müller Péter)
A Lutheránus Világszövetség Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként Fabiny Tamás elnök-püspök és Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője Nigériába látogatott. Útinaplójából – amelynek most a harmadik részét közöljük – képet kaphatunk a nyugat-afrikai országról és evangélikusainak mindennapjairól.
Az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot? című kötet idén látott napvilágot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában. A kötet kézbevétele bátran ajánlható mind a laikusok, mind a segítő szakmában tevékenykedők számára. Már csak azért is, mert bár sajnálatos módon hazánkban is számos családot érint a szenvedélybetegség, a témával kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalom mindeddig nem jelent meg.
„Amikor férjhez mentem, úgy álltam az Úr asztalához, hogy én aztán soha el nem válok. Szerettem a férjem, szinte rajongtam érte. (…) Az esküvőre készülődve nemcsak a ruhával, frizurával, sminkkel és vendéglistával törődtem, hanem nagyon sokat imádkoztam. Imádkoztam a jövőbeli házasságomért. Kértem Isten tanácsát, hogy segítsen jó döntéseket hozni. Sőt nem csak imádkoztam. (…) Böjtöltem három napig. Semmit nem ettem, és csak tiszta vizet ittam. A böjtömmel és az imáimmal azt kértem Istentől, hogy tanítson jó döntést hozni, és áldja meg a házasságomat. Megáldotta. Egy gyermekkel” – olvasható a nemrégiben újraindult Refem blog cikkében, melyben korábbi vendégszerzőnk, Prém Alexandra református teológus osztja meg kíméletlenül őszintén válással kapcsolatos tapasztalatait.
Ha választani kellene olyan festőt, aki képi világában és életművében egyértelműen keresztény értékrendet képvisel, biztosan kevesen választanák a kicsapongó, nyersen őszinte Frida Kahlót, aki a női szenvedés és szexualitás megragadásával feminista popkulturális ikon is lett. Jelen írás mégis arra tesz kísérletet, hogy a budapesti Frida-kiállítást teológiai szempontból elemezze.
Agárdi Márika még szinte csecsemő volt, amikor édesapja tüdővészben elhunyt. Az elözvegyült Kati néni visszaköltözött a családi házhoz, hogy félárvája mellett az öreg, már beteges édesapját is ápolja, ellássa.
Adolf Hitler hatalomra jutásával egy időben Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész és teológus (1906–1945) csatlakozik az egyházon belüli ellenzékhez. Szembefordul az egyház és az állam feltétlen együttműködésének igényével, és az elsők között ismeri fel a zsidókérdést. Ebben az időben, nyolcvanöt évvel ezelőtt fogalmazta meg híres mondatát, miszerint késznek kell lennünk „nemcsak a kerék alá került áldozatokhoz csatlakozni, hanem önmagunkat a kerék küllői közé vetni” („…nicht nur die Opfer unter dem Rad zu verbinden, sondern dem Rad selbst in die Speichen zu fallen”).
Milyen felekezetű volt Szent István? Természetesen katolikus – vágjuk rá a választ, hiszen szentek a katolikus egyházban vannak. Akkor azonban Szent Máté, Szent Lukács, Szent Pál és a többiek is katolikusok voltak? Őket bizony már első ránézésre sem adnánk oda olyan könnyen. Valójában Istvánról is csak azt mondhatjuk el, hogy keresztyén volt.
Amióta híre ment, hogy a kormány törvényi úton megszüntetné a társadalmi nemek tanulmánya elnevezésű mesterszakot az állami finanszírozású egyetemi képzésben, parázs vita alakult ki a keresztény közösségekben is arról, hogy pontosan mi ez a tudomány, egyáltalán beszélhetünk-e tudományról, és legfőképp: a jézusi utat kereső keresztényekként hogyan kell viszonyulnunk hozzá.
Debrecen – Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba.
Régóta szerettem volna már eljutni erre a történelmünkben oly fontos szerepet játszó vidékre. A helyre, ahol magyar felmenőink Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe érkeztek, de amelyet a trianoni békediktátum kiszakított az anyaország testéből.
Kapkodok. Félúton két nyári tábor között épp elmaradt feladataimat próbálom pótolni. Sietnem kell, hogy időben elkészüljek a heti hirdetések összeírásával, mert nemsokára kezdődik az istentisztelet. Gépelni, nyomtatni, lefűzni a papírt a hirdetőkönyvbe… Mindjárt kész, már csak gyorsan kilyukasztom, amikor…
Kibontott ajtók, ablakok, törmelék közül lépett elő poros munkaruhában. Kőművesnek néztem. Kedves természetességgel kérdezte: „Te vagy az új szolgatárs?” Két oldalról megcsókolt, és nyomban azt kérdezte, hogy az ajtót hová is kellene beépíteni. Így találkoztam első szolgálati helyem, Gerendás katolikus plébánosával, Szigeti Istvánnal.
A keresztelőkre meghívott vendégek egy része borítékba dugott pénzt ajándékoz a gyermeknek. Ebben nincs is kivetnivaló, hisz támogatni szeretnék a családot. De hogyan lehet ettől eltérni? Keresztanyaként vagy keresztapaként hogyan tudom kimutatni a szülők és a keresztgyerek felé, hogy komolyan gondolom a fogadalmamat? Az Evangelisch.de oldal képgaléria segítségével ad ehhez ötleteket.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2018. szeptember 7-én tartotta tanévnyitó istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán megbízott rektor beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Amikor megírtam phenjani kalandjaim második részét, azt hittem, vége van a történetnek, de nem így alakult. Az egyik magyarországi misszió felhívott, mert olvastak észak-koreai utamról, s ők éppen szeptember 1-jén adtak helyet a European NK Networknek, mely olyan keresztyénekből áll, akik szívükön viselik Észak-Korea sorsát, imaközösségeket vezetnek Európában, Dél-Koreában, sőt a diktatúrával sújtott Koreában is. Ők évente összegyülekeznek valahol Európában, beszámolnak munkájukról, imádságban hordozzák egymást, és workshopokat tartanak. – Baranka György nagytarcsai evangélikus lelkész személyes írása.
Több alkalommal is jártam a kárpátaljai Nagydobronyban. Korábban Horkay László püspök végezte, most Kolozsy András lelkipásztor végzi ott nagyon hűségesen a szolgálatot. A komoly gyülekezeti és diakóniai munka mellett igen jelentős a cigányok közötti tevékenységük is. A település melletti cigánytelep északi részén templom áll, ahol a helyi népes roma közösség tarja istentiszteletét.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház