A művészetek rangsora a nemzeti kultúrában a teremtő művészet, az utánzó művészet és a reprodukáló, vagyis az ismétlő művészet – legalábbis Gárdonyi Géza így vélekedik a honi artisztikáról Én magam című kötetében. Hasonlóan fogalmazhatunk a bibliamagyarázattal, az igehirdetéssel, de tágabban az egyház történelmi és társadalmi szolgálatával kapcsolatosan is. Jellemezhetik ezeket teremtő, utánzó és ismétlő megnyilvánulások, időszakok. Gárdonyi minden valószínűséggel a teremtő művészetet pártolja, miként a biblikus gondolkodás sem nélkülözheti a szó, az ige teremtőerejét. Annak hiányában a teológia és a prédikáció csak utánzás vagy ismétlés marad.
A mi kényszerrel kezdődik, abból nem sok jó sülhet ki. Akire ráadták a kényszerzubbonyt, akit kényszergyógykezelésre ítéltek, akit annak idején kényszermunkára hurcoltak el, és ott tartották több éven keresztül, az tudja, ez mit jelent. Nem a saját akarata szerint éli az életét, hanem aszerint, ahogyan mások ráerőltetik.
„Ha behunyod a szemed, és magad elé képzelsz egy lelkészt, mit látsz? Valószínűleg egy fekete ruhás, templomban beszélő alakot, aki talán Bibliát tart a kezében. Pedig a lelkész a hét hat napján nem ilyen. A lelkész, ha kell, menedzser, kórusvezető, építész, pályázatíró, olykor temetkezési vállalkozó, ezermester, sofőr vagy egyszemélyes lelkisegély-szolgálat” – olvashatjuk a Luther Kiadó gondozásában megjelent, Égi hívás – földi pálya, avagy miért (ne) legyek lelkész című könyv borítóján.
Isten népe fogságban van. Az üdvprófécia első témája tehát a helyzetnek megfelelően a fogságból való megszabadulás. Meglepő, hogy az első szakasz a világtörténelmi fordulat következtében, az idegen földre deportáltakat letaglózó félelem és ámulat ecsetelésével kezdődik.
Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte. Ugyanakkor a fájdalmat és a gyászt nem kerülhetjük el. Hogy mire fontos ezekben a napokban és a gyász kapcsán figyelnünk, arra Nagy Zoltán esperes hívja fel a figyelmet.
Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.
Bár eleinte furcsa, de hozzá lehet szokni, hogy az új évadban lázméréssel indul a színházi este, és árgus szemekkel figyelik, hogy mindenki szabályosan viseli-e a maszkot. Ám mindez elenyésző kellemetlenség, mert jobbnál jobb előadások várják az érdeklődőket a járvány után újraéledő és még mindig sokszínű budapesti színházi életben. A most ajánlott négy színdarab mindegyikében etikai kérdések, elhibázott döntések, a megoldás és a megbocsátás lehetőségei kerülnek színre, ám más-más módokon. A néző pedig hol nevet, hol a sírással küszködik. Különböző műfajok, eltérő történetek; ami közös: a minőségi szórakozás.
Nem érzem magam öregnek, de mégis a demokrácia ismerete nélkül nőttem fel a kommunizmus idején. Ez jutott eszembe ma hajnalban, mikor azon gondolkodtam, hogy mi is a különbség a demokrata és a republikánus eszmeiség között.
„Vállalni kell, hogy ez a mi egyháztörténetünk. És hogy minden személyes történetnek, közösségtörténetnek és egyháztörténetnek egyszerre vannak nagyon pozitív és vállalhatatlanul negatív dolgai.”
Kabdebó Lóránt irodalomtörténész a 90-es években életinterjút készített a pályáját 1944−1945-ben az angyalföldi gyülekezet segédlelkészeként kezdő Jánosy István költővel. A beszélgetések a 90-es években a szombathelyi Életünk Könyvkiadónál – ma már csak antikváriumi forgalomban fellelhető − kötetben is megjelentek. (Kabdebó Lóránt: Jánosy István, Életünk Könyvkiadó, é.n.) 1956 októberének történéseiről és az ezt követő eseményekről így emlékezett meg.
Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve rendszerint megtelnek látogatókkal a temetők. Időről időre megszólalnak a harangok, virágot viszünk, mécsest gyújtunk, emlékezünk. Cikkünk a gyász feketeségében alkalmanként felvillanó derűs színfoltokról emlékezik meg.
„Ötvenéves korára mindenkinek olyan arca lesz, amilyet megérdemel“ – vetette utoljára papírra George Orwell, majd, még mielőtt kiderült volna, tényleg így van-e, meghalt 46 éves korában.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre már hosszú és elgondolkodtató címével is felkelti az érdeklődést. Mondhatni, ma, amikor nagy a válások aránya, és rendkívül sokan „csak úgy” együtt élnek éveken át, mindenféle határok, szabályok, célok nélkül, szinte fájó ezt a címet olvasni, mert benne van a társadalmunkat és főleg a párkeresőket körülölelő bizonytalanság, céltalanság. Horvát Lili második nagyjátékfilmje izgalmas romantikus dráma, amelyet nézve folyamatosan azon gondolkodik a néző: vajon mi a történetben a vágy, és mi a valóság?
„Miért történik ennyi rossz, ennyi rengeteg tragédia idén? Vagy mindig ennyi van, csak nem mind a közelünkben, és ezért nem érezzük őket ilyen élesen, húsba vágóan?” A Ragyogó című novella fiatal szereplői töprengve merengnek el a baljós jeleken, amelyek szomorúvá, csendessé teszik fiatalkoruk egyik meghatározó telét. Fájdalmat, betegséget, elmúlást látnak maguk körül, majd az önmagát megrázó, megújulni, felragyogni képes élet győzelme kimozdítja őket abból a holtágból, amelybe tragédiák sokasága közben kerültek.
Nemrégiben egy régiségvásáron járva felfigyeltem egy különösen szép földgömbre. Az óceánok és tengerek kékes kagylóval voltak kirakva, a hegyek, völgyek és a síkságok pedig a megfelelő színű kőzetekkel. Négy erős acélláb tartotta. Szép volt, de az ára borsos, és költözködés után már helyet sem tudtam volna találni neki, ezért végül nem vettem meg.
Az Egyesült Államokban élő Samantha Bender, a Pleasantly Crafted evangélikus művészeti, kézműves és dizájnajándékokat gyártó vállalkozás egyik tulajdonosa különleges meglepetést készített gyermekeinek a reformáció hónapja alkalmából, amelyet aztán közkinccsé tett: a játszva tanulást segítő színező ingyenesen letölthető és szabadon továbbgondolható. Mutatjuk!
Először csak a szikár tényeket hallottuk, olvastuk aznap délután: autóbalesetben meghalt egy hetvenhét éves férfi. Vétlen volt, kocsijának csapódott a busz. Este pedig már azt is tudtuk, ki volt. Döbbenten álltunk, megszólalni sem tudtunk.
Gyanítom, az elmúlt hónapokban a Covid-19 miatti leállások közepette mindenkinek volt elég ideje – hogy türelme, lehetősége is volt-e, azt nem tudom – átgondolni életének fontos területeit. Volt, aki most döbbent csak rá, mennyi időt vett el a családjától, volt, aki végre fontossági sorrendet tudott felállítani magának, mások megtanulták ügyesebben kezelni az internetet, s persze bőven akadtak olyanok is, akik az időt – amelyet kényszerűen rájuk mért a Gondviselés – végül semmi tartalmasra nem használták fel.
„Szenteld meg az ünnepnapot!” – olvassuk már a mózesi parancsolatok között. A sabbát, a szombati munkaszünet a teremtő Istennel való lelki közösséggel függ össze. A Biblia a maga képies rendszerében arról szól, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette, és a hetediken megpihent.
Az elmúlt évtizedekben szép lassan országunkban is teret nyert az ősz vége felé mindent elárasztó halottkultusz, valamint a tengerentúlról érkező zavaros ideológiák és szokások áradata. Így a reformáció ünnepe mára Európa egyik legszínesebb protestáns hagyományaival rendelkező országában is teljesen háttérbe szorult.
Októbernek, a reformáció hónapjának utolsó hetében járunk. Ennek záróakkordjaként, 31-én tartjuk a reformáció emlékünnepét. De vajon mit is, kit is készülünk megünnepelni? Mire, kire kívánunk emlékezni az előttünk álló szombaton? Netán Luther Mártont, az 503 évvel ezelőtt Wittenbergből kiinduló egyházújítási mozgalom kirobbantóját ünnepeljük? Ezt a napot szoktuk evangélikus egyházunk születésnapjaként is emlegetni, pedig Luther nem akart új egyházat alapítani. Őt egyetlen cél mozgatta: visszavezetni szeretett egyháza pásztorait és egész nyáját a jézusi forráshoz, hiszen ennek megtalálása újította meg az ő személyes hitét és egész életét is.
„Lenni vagy nem lenni? az itt a kérdés” – így kezdődik Shakespeare Hamletjének híres monológja, mely a lélek vívódását jeleníti meg a létezés és a nem létezés határán, az élet, az élni akarás és a halál, az öngyilkosság mezsgyéjén egyensúlyozva.
Egyre népszerűbb választás a házasulandók körében a szabadtéren tartott esküvői szertartás. Az egyház igazodik is ehhez az igényhez, hiszen utána – illetve elébe – kell mennie a híveknek, ha nem akarja elveszíteni őket. Az elmúlt évek tapasztalatait osztom most meg az olvasókkal. – A cikk a Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevelében jelent meg, 2020 őszén és a cikk írójának véleménye. A szabadban tartott esküvői istentiszteleteket a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa nem támogatja.
Amit tévesen hiszünk a hitről. Nem azért hiszünk, mert „mégiscsak kell valamiben hinni”. Nem azért, mert „mégiscsak jobb a templomban ülni, mint a kocsmában”. Nem is azért, mert „nem árt a gyermekemnek a vallás: legalább engedelmességet tanul a szülei iránt”. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet: „Én hiszek benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.”
Budapest – Dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője a nyár folyamán végzett kutatásában a karantén alatti új igehirdetési helyzet jellemzőit kereste, különös tekintettel arra, hogy a jövőbeni teológiai képzésre milyen hatást fejthetnek ki a lelkészek és gyülekezetek által az új helyzetben szerzett tapasztalatok. Az alábbiakban a kutatás fontosabb eredményeit adjuk közre.
A reformáció emlékünnepének hetében Luther Mártont, e hitújítás elindítóját szoktuk emlegetni, hiszen 1517. október 31-én ő hozta nyilvánosságra 95 bátor tételét Wittenbergben. Híres énekét, az Erős vár a mi Istenünk című zsoltárfeldolgozást a reformáció himnuszának is nevezik. Evangélikus templomok bejárata fölött olvasható ez a mondat, és a lutheránusok így is köszöntik egymást.
Föltámadott a tenger… Nemcsak 1848-ban, hanem 1956-ban is így történt.
1550 – nem egy évszám, amelyről megemlékezünk, hanem egy szám, amely évről évre hasonló, és mégsem lenne szabad meghagynunk egyszerű statisztikai adatnak. Ez a szám ugyanis nem más, mint azoknak a lélekszáma, akik 2019-ben önkezűleg vetettek véget életüknek Magyarországon. Ez a szám, hála Istennek, csökkent az elmúlt években, nem is kicsit, a COVID-19 miatt azonban idén feltehetőleg növekedni fog. Egyetlen év, egyetlen szám, ezernél is több ember, akik nem láttak más megoldást. Imádkozzunk ma értük.
A Hit Gyülekezetének gondozásában megjelenő Hetek című közéleti hetilap információja szerint „augusztus 18-ával a legnagyobb magyar könyvterjesztő hálózatok, a Libri és a Bookline országosan azonnali hatállyal beszüntették valamennyi boltjukban Bartus László Fesz lesz című könyvének árusítását”. Az Amerikai Népszava online kiadása augusztus 18-án viszont arról tájékoztatott, hogy „a Hit Gyülekezete különféle fenyegetésekkel bombázta a Librit és a könyvet árusító boltokat, hogy a Fesz lesz című könyvet ne árulja”. Az Amerikai Népszava tulajdonosa és főszerkesztője: Bartus László…
A történeti kutatások során gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy akár egy néhány soros feljegyzés, cédula is tartalmazhat olyan hasznos adatokat, amelyek segítik a további munkát. Mindig több gyűjtemény anyagában érdemes elvégezni a kutatást, hiszen a kutatott személy az élete során sokakkal levelezhetett, számos hivatallal állhatott kapcsolatban, így az általa írt vagy a rá vonatkozó dokumentumok szétszórva akár az egész országban is megtalálhatók. Számtalan ilyen – mai példánkhoz hasonló – evangélikus vonatkozású feljegyzés feltáratlan még.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház