Az Evangélikus Élet magazin augusztus 25-i-lapszámában a kevésbé ismert, ám annál melegebben hívogató vendégházakra igyekeztünk ráirányítani a figyelmet – a teljesség igénye nélkül, de azzal a meggyőződéssel, hogy ezek is helyszínei lehetnek a kiadós „asztali beszélgetéseknek”, a testi-lelki feltöltődésnek. Mostani összeállításunkkal vendégszobák és további szálláshelyek után jártunk.
A többértelmű alcím utalni szeretne az egyházzenész alkalmi célzatú kis kórusműveire, a ma már nem létező, általa összetartott férfi-kamarakórusra és a temetési éneklésről vallott felfogására is. Weltler Jenő (1909– 1992) a hazai lutheránus egyházi zenélés egyik legjelentősebb alakja volt, életműve Johann Sebastian Bach hazai recepciójának és népszerűsítésének terén mindenképpen hézagpótló. Munkássága messze meghaladja e rovat kereteit. Van azonban életművének olyan szelete, amely kevéssé ismert, pedig nagyon üdvös lehet fölidézni.
Nem volt ünnep, egyszerű hétköznap csupán. Ott álltak a konyhában egymást átölelve. Nem vették észre, hogy titkon figyelem őket. Apám és anyám. Nem fértem közéjük. Volt egy kis irigység bennem. Van köztük valami, amiből én kimaradok. Egy titkos szövetség, amelynek én nem vagyok része.
A húszas éveinkben elkerülhetetlen azon gondolkodni: mennyire vagyunk már felnőttek és mennyire gyerekek. De azt tapasztalom, hogy az évek gyarapodása nem feltétlenül jelenti a bölcsesség növekedését is. Akkor viszont mégis mit jelent felnőni? Istennel mennyiben más ez a folyamat? És tényleg igaz, hogy ő megkönnyíti az utunkat?
Európai sporthét néven szeptember 23–30. között indul az a kezdeményezés, amely a mozgás népszerűsítését kívánja támogatni az összes uniós tagállamban. A sporthéten a koordinátor Magyar Szabadidősport Szövetség országszerte számos eseményt rendez, s ehhez szövetségesként „az egyházakat mint potenciális szabadidősportesemény-szervezőket” is megszólították. Jól tették!
Az online társkeresőpiac zsúfolásig van magukat jobbnál jobbnak ígérő oldalakkal, szinte folyamatosan tűnnek fel az újabb trónkövetelők, melyek az örök szerelem ábrándjával kecsegtetnek. Ha azt hinnénk, hogy csak kevesen vágnak bele az internetes párkeresésbe, tévednünk kell: Magyarországon a legnagyobb honlapok havi milliós látogatói számmal büszkélkedhetnek. A nagy számok azonban nem mindenkinek kedveznek. Csalódásokról, önbizalom-növelésről és a keresztény társ megtalálásáról beszélgettünk szinglikkel és boldog párkapcsolatban élőkkel.
Leggyakrabban elmondott imádságunkról gondolkodva vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy miért is imádkozunk valójában? Mit érthetett Jézus az általa tanított imádság egyes kérésein? Az Újszövetség-kutató, katolikus pap, a Tübingeni Egyetem emeritus professzora, A Miatyánk új értelmezésben című könyv szerzője ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ közérthető, elgondolkodtató formában.
Megrendítő esemény részesei voltunk 1989. szeptember 2-án: újraindult a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. A kommunizmus alatt egyedül az evangélikus egyháznak nem maradt iskolája, ezért aligha csoda, hogy arra a közel négy évtizedre mint a pusztai vándorlás idejére emlékezünk. Nem voltunk szabadok, és ráadásul a Vörös-tengeren is át kellett kelni.
A tanácsháza udvarának végén volt egykor egy cipészműhely. Gyuszi bácsi, a cipész, magánvállalkozó volt, egy alkalmazottal, Ördög István bácsival. 1945 után a műhelyét, szerszámait és bőrkészletét államosították. Még örülhetett, hogy a ktsz (kisipari termelőszövetkezet) alkalmazottjaként tovább dolgozhatott. Számomra pedig az volt az öröm, ha családunk valamely tagjának nagybeteg lábbelijét velem küldték el javításra, mert szerettem a félhomályos kuckót, benne a bőrök, a szurkos ragasztók és faszegek illatát.
Manapság tucatnyi program közül választhatnak a szülők és a gyerekek nyáron. Sok egyéb mellett tartanak lovas-, idegen nyelvi, cserkész- és hittantáborokat is. Szerkesztőségünk most ez utóbbinak a gyakorlatáról kérdezett evangélikus gyülekezeti lelkészeket, a tapasztalataikról érdeklődve: meddig tart a szervezés; általában hány főre számítanak; nő-e a hittantáborra az igény? De leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy kell-e manapság valami extra tematikát kitalálni, vagy elég az, ami régen volt: tartalmas lelki programok, szép helyszín, tábortűz, zene.
„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)
A múlt héten röppent fel a hír, hogy 2019. szeptember 21-én, szombaton hatszáz gyermek vett részt egy közös szentmisén a Szent István-bazilikában, majd Soltész Miklós államtitkár meghívására átvonultak a Parlamentbe, ahol együtt imádkoztak a kereszténységért, a nemzetért és annak vezetőiért. Mindez annak keretében történt, hogy egy katolikus gyermekmisszió újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepli.
„Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál.” (Jn 10,9)
Kezdetét vette a teremtés hete, melynek 2019-es témája a hála és felelősség, valamint a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. A téma aktuálisabb, mint valaha, és nem is éri meglepetésként az embert, hiszen az elmúlt évben fokozottan feléledt a társadalomban a környezettudatosság utáni érdeklődés. Azonban ez sokaknál inkább pánikérzettel társul, mintsem tenni akarással. Vajon hajlandók vagyunk belátni saját felelősségünket és valóban a tettek mezejére lépni, vagy hagyjuk, hogy félelemeink megbénítsanak, és a közönyösség, esetleg a látszatmegoldások felé indulunk? Képesek vagyunk teljes fordulatot venni, ami kényelmetlenséggel és lemondásokkal is jár? Vagy elengedjük a fülünk mellett a sürgető üzenetet?
Évek óta gyakorlat, hogy ilyenkor, szeptember végén és október elején a figyelmünk az Isten által teremtett világra irányul.
Tekintettel a mai hazai családvédelmi programra, két, korábban Polgár Rózsa kárpitművész által készített képzőművészeti alkotásra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét.
„Jézus téged is hív, de nem mobiltelefonon. Templomba lépés előtt a mobiltelefont kérjük kikapcsolni!” – olvasható több templom bejáratánál. Szellemes és érthető ez a felszólítás. Valóban zavaró, ha ima vagy igehirdetés alatt megszólal egy telefon, akár többször is. Talán a legkínosabb, ha a lelkész Luther-kabát alatti zsebében. Ez velem is megtörtént…
Szeptember 19-én, a feltámadás reménységében vettünk részt Aranka temetésén a Bazilika altemplomában Margóval és Árpáddal. Évfolyamunk nevében egy szál virágot tettünk urnája mellé.
A protestáns hagyományhoz illeszkedve egyházunk nevelési és oktatási intézményei alapvetően önállóak, azonban az intézményrendszer bővülésével meg kell találnunk azokat az evangélikus tartalmakat és sajátosságokat, amelyek mindenkit összekötnek. A közös gondolkodás első eredménye az Etikai kódex megalkotása volt (az Evangélikus Nevelés 2014/1. számában jelent meg), majd 2016-ban az Oktatási stratégia következett. Ebben olyan alapvetések fogalmazódnak meg, mint az elesettek felkarolása, a bővítési szándék az óvodák és szakképzés irányába vagy a kompetenciamérések alapján kialakított differenciált fejlesztés gyakorlata.
Egyházi iskolában tanító pedagógusként keresve választ a „hol vannak a szegény gyerekek?” kérdésre, vettem kezembe örömmel az Utak és hidak – Esélyteremtés együttműködésben a családokkal című módszertani kézikönyvet, amely az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) által kezdeményezett hároméves projekt szellemi terméke. Rendkívül lelkesítő volt olvasni Lázár Péter és Bordács Margit Kedvesházának pedagógiájáról, arról, ahogyan – amolyan Néri Fülöp és Fülöpné módjára – emberszámba veszik, megszelídítik és másokkal is megszerettetik a nehezen kezelhető, zömükben roma gyerekeket.
Pisara, vagyis Csepp: ezzel a címmel tartották július végén a finnországi Partaharjuban azt az elsősorban tíz–tizennégy évesek számára négyévenként szervezett nagytábort, amelyre az idén először az ifjúsági korosztályt is várták. Még a büki Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón kaptunk meghívást finn testvéreinktől, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület testvérkapcsolatán keresztül huszonhatan soproni és kőszegi fiatalok részt vegyünk ezen. Így az ifjúsági tábor csaknem száz résztvevője közül a házigazda finnek, valamint az orosz, amerikai és belga fiatalok csoportja mellett minden negyedik csapat magyar volt.
„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,4–7)
Az iskolai bizonytíványok osztályzatainak elején mindig két általános, összegző érdemjegy áll: magatartás, szorgalom. Képet ad arról, hogy összességében hogyan viselkedett, dolgozott a nebuló a félév vagy a tanév során. Jelzést ad diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt.
– Házat nézni ingyen van – mondta a férjem. – Kezdjünk bele, tájékozódjunk, hiszen négy gyerekkel már tényleg bajosan fogunk elférni a két és fél szobában. És elindultunk.
Közel tíz éve már, hogy Norbi, a neves aerobiktréner kimondta: „A kövér ember nem bűnös.” És bejelentésének különös következményei lettek. Attól, hogy valaki nem undorodott tőlük, hanem magával egyenértékűnek ítélt meg számtalan elhízott embertársat, sokan változtatni kezdtek az életmódjukon, komolyan, kitartóan edzenek, diétáznak, és mindennek eredménye is van: fogynak. Egészségtelen, már sok mindenben korlátozó súlyfölöslegük terhétől szabadulva kissé testesebb, de fitt férfiakká és nőkké változtak sokan.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház