„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,42)
„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!" (Lk 12,32) „Ne csüggedj el kicsiny sereg, szívedet ne rémítse meg sok ádáz ellenséged. Bízzál, ügyed az Istené...” (EÉ 260)
„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok…mert én élek, és ti is élni fogtok." (Jn 14,18-19)
„Angyalok szózata minket is hív” – énekeljük a jól ismert Pásztorok, pásztorok című és kezdetű énekben. De vajon milyen lehetett ez a „szózat”?
Illisz László presbiter testvérünk hírekkel foglalkozik, így óhatatlanul is találkozik azokkal a válságjelekkel, amelyek világunkban jelen vannak. Ezekről ír most. El akar gondolkodtatni mindannyiunkat. Öröm az, hogy úgy tud írni ezekről a jelekről, hogy ismeri a félelmet oszlató Jézust. Csak az általa és benne megújult élet képes tenni a válságjelek enyhítéséért, visszaszorításáért.
Sokan úgy védekeznek a ránk zúduló rossz hírek ellen, hogy egyszerűen kizárják életükből az ezeket árasztó információforrásokat. De ez a struccpolitika éppen annyira veszélyes, mintha reggeltől estig mérgeznénk magunkat a legfrissebb járványstatisztikákkal és a különböző szakértői nyilatkozatokkal.
Egyháztörténelmi időket éltünk meg akkoriban. Bár a zsinati döntés – 1997. február 23-án Márkus Géza somlóvecsei zsinati tag javaslatára – hosszú és méltatlan időszakot zárt le, és a status quót a végtelenségig megtartani akaró zsinati képviselőkkel szemben született meg a Dunántúli Egyházkerület megszervezéséről, mégis, hozzánk, a gyülekezetbe nem kellő súllyal érkezett meg ennek a híre. Akkor még tehát nem tudtuk, hogy olyan rendkívüli esemény történt, amely egész egyházunk életét érinti és meghatározza. Akkor még azt sem tudtuk, hogy éppen ez a döntés vet véget az egyházban annak az áporodott légkörnek, amelyet a hatalmi fölényeskedés, a kontraszelekció, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” magatartása, a helyezkedések és ehhez hasonlók jellemeztek.
Hosszú idő után az idei évben Szent Miklós napja, december 6-a vasárnapra esik. Még a szeptemberi hittanórák egyikén döbbentünk rá erre a 7. osztályos hittancsoportommal, miközben közösen tervezgettük az előttünk álló tanévet.
Először jó ötletnek tűnt ez a csomagosztás, de aztán minden nagyon megbonyolódott. Milyen értékben vásároljanak? Hánytól hány éves korig adják? Kinek járjon és kinek ne? Névsort írtak, számolgattak, osztottak-szoroztak. Helyszínre nem költöttek, maradt az iskola aulája, ahol maszkban, de meg lehetett tartani a Mikulás-estet.
Számos templomban gyakorlat, hogy már advent első vasárnapján kihelyezik a betlehemet. Egy hazai tudósításban azt olvastam, hogy a németországi Ulm városának evangélikus gyülekezetében úgy döntöttek: a háromkirályokat, szakítva a több évtizedes hagyománnyal, most nem teszik ki közszemlére. Mindezt azzal magyarázzák, hogy egyiküknek bizony feltűnően rasszista az ábrázolása.
A Való Világról nyilván mindenkinek megvan a véleménye, de az már kérdés lehet, hogy az egyházak tudnának-e mit mondani egy villalakónak. A kérdés nem csak rájuk vonatkozik természetesen, hanem azokra is, akik elidegenedtek az egyháztól, annak nyelvezetétől, szokásaitól. Őket meg tudják szólítani az egyházak? Kell egyáltalán?
Egy rendező, mielőtt megvalósítaná a filmjét, válogatót tart, hogy kiderüljön, vajon ki a legalkalmasabb az adott szerepre. A karácsonyi történetben is rengeteg szerep vár eljátszásra: Mária, Isten egyszülött Fiának anyja, József, Mária jegyese, Jézus, az Isten Fia, és sorolhatnánk tovább a többi szerepet és szereplőt. De kik is ezek valójában? Miért állnak ott egy-egy betlehemes részeként? Tényleg ennyire nélkülözhetetlen a szerepük, hogy egy egész hónapon át betöltsék tereinket, életünket? Ha kíváncsi vagy a válaszokra és többet akarsz megtudni Jézus születésének körülményeiről nézd meg videónkat!
A gyűlöletkeltés, a relativizálás nem járható út. (Ezt a XX. században volt lehetőségünk bőven megtanulni.) – Galambos Ádám, evangélikus teológus, a Petőfi Irodalmi Múzeumban futó Asztali beszélgetések sorozat ötletgazdája, szervezője és beszélgetőpartnere nyilatkozata a PIM főigazgatója írására és az arra adott reakciókra.
Honti Irén kórházlelkészként Kiskunhalason dolgozik. Arra kértük, írja le nekünk hogyan tudja a koronavírus miatt kialakult helyzetben teljesíteni szolgálatát.
„Én szociológusnak készültem, de azt mondtam Istennek, hogy ha azt akarod, hogy lelkész legyek, kérek egy jelet tőled. Ekkor kezembe vettem az evangélikus Útmutatót és a Bibliát, elolvastam az aznapi igét, ami Máté 9. könyvének 9. fejezete volt: »Máté, kövess engem!«” – meséli mosolyogva Pongrácz Máté arról, hogy az Úr olykor nagyon egyértelműen terel a lelkészi pálya felé. Az iménti történet az Égi hívás – földi pálya, avagy miért (ne) legyek lelkész? című könyv bemutatóján hangzott el, ahol Kézdi Beáta, az Evangélikus Élet magazin és a KötőSzó blog főszerkesztője a könyv szerzőjével, Szabó Lajos evangélikus lelkésszel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) korábbi rektorával, Pongráczné Győri Boglárka és Pongrácz Máté kaposvári lelkész házaspárral és Antal Bálinttal, a Luther Kiadó igazgatójával, a kötet ötletgazdájával is beszélgetett, egyebek mellett arról, miért jó lelkésznek lenni, vagy éppen mik a leginkább „nem szeretem-feladatok”, de arról is, hogy mi mindenhez kell lelkészként érteni.
Budapst – A Dívány.hu oldalon a hónap dilemmája cikksorozat mai fejezetében Románné Bolba Márta evangélikus lelkész gondolatait olvashatják el.
Megéri-e a kevés evangéliumát hirdetni? Megéri bölcsnek lenni az ügyesek társadalmának kellős közepén? Megéri isteni ígéretekben bízni, amelyekre bizonyítékok nincsenek? Megéri tervezni és álmodni, amikor mindenki a bizonytalanságtól retteg; amikor sokaknak annyira fáj az a bizonyos dolog, amit életnek hívunk? Megéri bevállalni a keveset, a jézusit, a csendeset, a bölcset, a rövid távon veszteset? Megéri?
„A modern »ezotéria« a korlátlan hiszékenység, az elrugaszkodott fantáziavilág és szemenszedett hazugság három pillérén áll, s bármelyiket is elvesszük, az építmény azonnal felbillen” – olvashatjuk Buji Ferenc A rejtőzködő Messiás című kötetének rögtön a legelején a sommás ítéletet mindarról, amit ma általában ezotérián értünk. A szerző igyekszik visszaadni az ezotéria eredeti jelentését.
Vadászoknak prémből, fázósoknak kötött pulóverből, erdészeknek fakorongokból. Kislányoknak unikornissal vagy egér-királykisasszonnyal, kisfiúknak versenyautóval, vadőröknek őzikével, ezoterikusoknak angyallal. A gyertya pedig lehet például manó, sün, vagy éppen kávéscsésze alakú. A variációk száma megszámlálhatatlan, az emberi kreativitás határtalan, ha ma az üzletekben kapható vagy az internetes kézműves oldalak segítségével otthon, saját kezűleg elkészíthető adventi koszorúk alapanyagát és dekorációit vesszük sorra.
Johann Sebastian Bach 132. kantátájának felhívásával induljunk ezen az adventen: Készítsétek az utat.
Te talán szeretsz várakozni? Várakozni jó? Számomra a várakozás általában a zárt ajtókat jelenti. Gyakran tábla is szerepel az ilyen ajtókon: Kérjük, kint várakozzon!
Budapest – Szabóné Mátrai Marianna nyugdíjas evangélikus lelkész korábban a Déli Egyházkerület püspökhelyetteseként, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetőjeként, valamint a Lelkipásztor főszerkesztőjeként is teljesített szolgálatot egyházunkban. 70. születésnapján a Luther Kiadó egy kiadványából, honlapunk videóiból és vele készült cikkeiből válogattunk egy csokorra valót, ezekkel köszöntjük őt. Isten éltesse sokáig!
Jézus egyik mondása jutott eszembe a laptopommal való ismerkedés közben. Az, amikor azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10,11) Manapság talán így mondná: „Én vagyok a jó coach.”
„Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” – olvassuk Máté evangéliumában (5,37). Bevallom, talán többekhez hasonlóan én is nehezen tudok megbarátkozni azzal az általánossá vált jelenséggel, hogy manapság a virtuális világtól önmagukat függetleníteni képtelen fiatalok a közösségi oldalakon a különféle posztokban, üzenetekben nem használnak ékezetes betűket és írásjeleket. Sokszor jómagam is éppen ezért értelmezési nehézségekbe ütközöm, amikor egy-egy posztot vagy Messenger-üzenetet olvasok.
Mindenkinek vannak kérdései, a hit, a vallás pedig olyan terület, ahol különösen is nagy szükség van nemcsak jó válaszokra, de jó kérdésekre is. Nagy öröm, hogy sok esetben fel is teszitek őket. Az adások nagy része a ti jó kérdéseitek mentén készült el. A mai adás legyen bátorítás azok számára, akik még nem tettek fel kérdéseket, nem vetettek fel témákat, és adjon új lendületet azoknak, akik kérdéseikkel, kommentjeikkel már aktív alakítói a csatorna tartalmának.
Érdekes, hogy az egyházban nem a „közönséges pásztorok”, hanem a püspökök szimbóluma. Ezzel nem vitatkozni szeretnék, csak tényt megállapítani és azt állítani, hogy minden pásztor kezébe illik, illene. Lehet, hogy „írótársaim” a jelentéséről írnak, én „megrögzött módon” a múltjáról vagy eredetéről (?) rögzítenék néhány szót.
Csődöt mondott az egyház a koronavírus idején? Túl keveset nyilatkoztak a lelkészek? Vagy épp túl sokat, de megoldást nem adtak? Van válasz a járványra? A koronavírus Isten büntetése vagy a természet bosszúja? Egy biztos: az emberek lelkigondozása és a hit dolgairól való beszéd mindennél fontosabb lett ezekben az embert próbáló időkben!
„Feltámadunk!” – áll kiírva a legtöbb temető kapuja fölé. „Feltámadunk!” – hangzik a diadalkiáltás húsvét ünnepén. Milyen nagyszerű, felszabadító érzés lenne, ha mi, halál felé menetelő, egyre fogyó életű, életszomjjal küszködő emberek bizonyosak lehetnénk a síron túli életben. Sőt talán még abban is, hogy az eljövendő élet messze felül fogja múlni földi létünk felemás végeredményét. Az örök élet vigasztaló távlata bizony már a halál előtt is nagy segítségünkre lenne. De mit tegyünk, ha az elmúlásról és a halál kérlelhetetlenségéről szerzett tapasztalataink kétségekkel töltenek el, és alaptalan álmodozásnak minősítenek minden síron túli reménységet?
A száraz hír ennyi: 2020. november 20-án, életének 91. évében elhunyt Konok Tamás, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész. Úgy hozta az élet – vagyis a halál –, hogy az elmúlt napokban számos ismerősről írt nekrológ jött szembe velem a nyomtatott és az elektronikus sajtóban. Az ember hirtelen úgy érzi, csak búcsúzik, csak temet. A különböző felületeken olvasható búcsúszavak mind-mind személyes élményekből táplálkoznak. Pedig lehetne a nekrológ hivatalos, emelkedett, szónoki – akkor azonban nem nekem kellene Konok Tamástól búcsúznom ezeken a hasábokon.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram