Jézus nagyszerűen rajzolja meg példázatában a „magabiztos hívő” alakját, magatartását. Ez a példázat nemcsak az akkori, hanem a mai különböző egyházba, közösségbe, gyülekezetekbe tartozó vallásos, keresztény, hívő emberek számára is tükör, amelyben magunkra ismerhetünk.
Minek van a pünkösd? Két piros betűs nap a naptárban – főleg egymás után – mindig nagy öröm. Ráadásul az egyik minden esetben hétfőre esik, így biztosan lehet egy hosszú hétvégénk. Elkél, hiszen rajtunk a tavaszi fáradtság, vagy éppen jó így a tanév végén egy kis kóstoló a szünidőből.
Ki emlékszik már azokra az időkre, amikor az első okostelefonok megjelentek? Amikor a másik tekintetének elkalandozása újszerű frusztráltságot okozott bennünk, és bosszankodva tettünk örök életre szóló fogadalmakat, miszerint mi sosem fogunk zombivá válni, aki csak a telefonját bámulja. Eltelt pár év, a technológia azóta is rohamosan fejlődik, és nekünk el kell fogadnunk, hogy az okoskütyük maradni fognak. Így nincs más lehetőségünk, meg kell tanulnunk együtt élni velük, hogy ne megkeserítsék, hanem segítsék az emberi kapcsolatainkat.
„Egyházi iskola volt, figyeltek a rendre, de csak látszólag, mert ahelyett, hogy a tanulás és a vallás dominált volna a diákoknál, sokkal inkább azt figyelték, ki mit visel, kinek milyen tanszerei vannak.” – meséli a harmincas éveiben járó Kata. Vallássérültekkel foglalkozó cikksorozatunkban olyan emberekkel beszélgettünk, akik neveltetésüktől és környezetüktől függetlenül úgy döntöttek, hogy mind Istentől, mind a vallástól, mind az egyháztól elhatárolódnak. Az a kérdés is előkerül, hogy egy egyházi iskolába járó diák miért nem találja meg a helyét a keresztény közösségben, egyházunkban. Az elhatárolódás okáról és a valláshoz való lehetséges visszatérésről szóló cikkünkben a téma érzékenysége miatt megszólalóink álnéven szerepelnek.
Igen, pontosan ezt olvasta fel egy alkalommal a hirdetés végén a presbiter, aki a soros volt azon a héten. „Az akadozásról ne feledkezzenek el!” Én meg rögtön fogtam a ceruzámat, kinyitottam az énekeskönyvemet a végén, ahova a vicces elszólásokat szoktam írni, és lejegyeztem. Akkor még jól megfért a félrehallások, megcsúszott szavak között, aztán valahogy mégsem maradt ott. Az akadozás ugyanis gond, komoly gond.
Száz év távlatából tekintünk vissza a magyar nemzet legnagyobb tragédiájára, és saját magunkra is. Mi változott bennünk ez idő alatt? Fel tudtuk dolgozni a gyászt, egyáltalán fel lehet-e? Homoki Pál evangélikus lelkész ragadott tollat, hogy leírja gondolatait.
Szigethy Szilárd evangélikus lelkészt az Oroscafé.hu oldalon egy játékra invitálták. A szerkesztői felvezetést, valamint a lelkész gondolatait olvashatják.
Néhány hónappal ezelőtt hallottam először az Isten tenyerén című verset. Előadója Hamvas Béla költeményeként konferálta be, s ezt az adatot később az interneten fellelt források is megerősítették. A jövő évi Evangélikus naptár szerkesztőjeként arra gondoltam, jó lenne helyet adni a költeménynek a Luther Kiadó készülő kiadványában, ezért a közlés engedélye ügyében megkerestem Hamvas Béla jogutódját. Ekkor derült ki, hogy a források tévedtek, ugyanis az Isten tenyerén című versnek valójában Földes Lívia a szerzője.
Bár az evangélikus egyház pártállami évtizedek alatti történetének feldolgozását – a történelmi egyházak hasonló törekvéseihez viszonyítva − a közvélemény általában gyorsnak tekinti, az események tükrében ez akár vontatottnak is ítélhető. Az 1990. évi első országgyűlési választást követően 15 év elteltével nyilatkozott a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége arról, hogy egy ügynöklista ismeretlen személy általi jogszerűtlen közzététele miatt szükséges az ügynökmúlttal gyanúsított egyházi személyekre vonatkozó iratok kutatása és feldolgozása. Ezután 2005 májusában a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése határozatot hozott egy tényfeltáró bizottság felállításáról.
Evangélikus lelkészeket kérdeztünk arról, hogy a vasárnapi „templomnyitás” után milyen tapasztalatokat gyűjtöttek. Hogyan zajlott az első nyilvános alkalom, miben volt ez más, mint a többi istentisztelet, hogyan reagáltak a gyülekezeti tagok, és milyen volt őket újra látni? – Első rész.
Az időjárás-előrejelzést olyasmi műfajnak tekintem, mint a könyvkiadást. Ha már megvolt, akkor biztos. Szóval, hiába szólt a szomszéd, hogy „bemondta a pesti ember, havazni fog”, nem nagyon hittem. Másnap reggel aztán tényleg pilinkázott a hó. Ja, hogy ez ennyi? Jól van, akkor most a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, nyugodtam meg.
Az elmúlt időszak kényszer korlátozásában sokunk mindennapjai megváltoztak. Az otthoni munka és az otthoni időtöltés átértékelődött, ki-ki kereste ezek lehetőségeit. Ennek köszönhetően talán többen tévedtek kereskedelmi kanálisok műsoraihoz is – ezzel én is így voltam. – Stermeczki András lelkész gondolatai Exaudi vasárnapján, az Exatlon 2020 margójára.
Sok mindent megváltoztatott a jelenlegi világhelyzet mindannyiunk életében. Olyan kérdések vetődtek fel sokakban, amelyeknek eddig nem is volt létjogosultságuk, eszünkbe sem jutottak. A mindennapi életet annyira át kellett alakítani, újragondolni sok tekintetben, hogy szükség volt bizonyos kérdések megválaszolására is. Az egyik ilyen kérdés volt az is, hogy vajon a kijárási korlátozás alatt hogyan érjük el gyülekezetünk tagjait, hogyan éljük meg az istentiszteleteket, és miként szervezzük meg a nagyhét, a húsvét máskor felemelő, úrvacsorai közösségben megélt ünnepét.
Nem, kedves Olvasó, nem néztem el a naptárt. Pontosan tudom, hogy most húsvét és pünkösd ünnepe között járunk, és nem a szenteste története „aktuális”. Azonban vannak közöttünk olyanok, akik számára mégis.
1998-ban jelent meg a Kispál és a Borz zenekar Holdfényexpressz című albumán az Űrturista című szám. Nem gondoltam volna, hogy kilenc évre rá, 2007-ben minden hírműsor első híre ez lesz: magyar származású űrturista az űrben.
Az úrvacsorával kapcsolatban érdemes annak újszövetségi teológiai alapjait megkeresni: 1Kor 10–11-et, a szinoptikusok leírásait vagy Jn 6-ot. Az e szövegekben megbújó hivatkozások keresetlenül is arra utalnak, hogy a merítési terület szélesebb az Újszövetségnél.
Maglódon, ahol hatodéves teológiai hallgatóként a gyakorlati évemet töltöttem, nem mindennapi alkotás az evangélikus templom 1770-ben készült szószéke. Péter és Pál apostol által közrefogva meseszép festmény látható rajta a magvető példázatáról, valamint itt találjuk egy Luther-kabátos lelkésznek a hazánkban – tudtommal – legkorábbi ábrázolását. A kép egyik felén vet a magvető, egy kancsó az égből öntözi a földet, a másik oldalán pedig az oltár előtt térdel a lelkész, és fohászkodik. A kép tetején a „Sine me nihil”, azaz „Nélkülem semmi” felirat áll.
Fót – Budapest – A koronavírus-járvány miatt ezekben a hónapokban szinte minden tevékenység és program kényszerűen áttevődött az online térbe. Véletlen egybeesés, hogy éppen most készült el a Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézetének eleve kétféle verzióban – valóságosan is, virtuálisan is – tervezett énekeskönyv-kiállítása.
Elég hamar el szoktunk eddig a kérdésig jutni kicsikkel-nagyokkal egyaránt. „Te, aki beszéltél róla, aki úgy viselkedsz, mintha az ismerősöd lenne, mondd már el, akkor milyen is ez az Isten!” És alaposan feladja nekem a leckét ez a kérdés. Nem könnyű a válasz. Csöppet vigasztal, hogy Jézus is rengeteg példázatban beszélt erről.
„Magyarország 1100 éves történetének egyik legjelentősebb éve 1989” – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján és a kiállítás nyitó szövegében. A harmincadik évfordulón a múzeum számos rendezvénnyel emlékezett meg erről az esztendőről, amelyek között a legtöbb embert megmozgató, leglátványosabb a Közös időnk című közösségi kiállítás volt. A partnerintézmények, magángyűjtők, ismert emberek és – ami a legszebb – magánszemélyek, múzeumlátogatók által gyűjtött tárgyakból, fényképekből, dokumentumokból és történetekből a múzeumok majálisán nyílt a tárlat, amelyet az év során tovább alakítottak. Ez az anyag adta az alapját az idén februárban megnyílt időszaki kiállításnak.
A rendszerváltozás új lehetőségeket jelentett a gondolkodásban, a képernyőn és az írott sajtóban való megjelenésben, egyáltalán mindabban, amit kommunikációnak nevezhetünk. Visszaemlékezve ezekre az időkre határozottan idézhetők fel azok az események, amelyek akkor talán lényegtelen, ma viszont annál fontosabb gondolatok, találkozások, beszélgetések, melyek alakították, formálták, valamiképpen meghatározták az elkövetkező 30 évet.
Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és a szövetséges hatalmak 1945. január 20-án írták alá a fegyverszünetet, a második világháború utolsó fegyveres harcai pedig hazánkban április 13-án fejeződtek be, bár évtizedeken keresztül április 4-ről „szólt az ének”. A háború borzalmait túlélt emberek 1945 tavaszán felejteni akartak. Érthető hát, hogy a csepeli Weiss Manfréd-gyár munkásai között nagy sikert aratott a számukra szervezett, három éven át gazdag programkínálattal működő szabadegyetem. Ötletgazdája és motorja a gyár kulturális osztályára újonnan került munkatárs, Schelken Pálma volt. Az evangélikus újságíró, könyvtáros, tanár nevével később az Evangélikus Élet olvasói is rendszeresen találkozhattak a lap állandó szerzői között.
„Mester, elkészítetted már az adóbevallásodat?” – kérdezhette-e ilyet Jézustól. Látni fogjuk, talán nem is olyan abszurd ez a felvetés.
Budapest – A hazai evangélikusok egyszerre több olyan ziccert is lecsaptak, ami a járványhelyzetből némi leleményességgel kihozható.
„Szüleim azt mondták, hogy ha felnövök, akkor megadják nekem azt a szabadságot, hogy eldönthessem, miben hiszek” – meséli Gábor. Vallássérültekkel foglalkozó cikksorozatunkban olyan emberekkel beszélgettünk, akik neveltetésüktől és környezetüktől függetlenül úgy döntöttek, hogy mind Istentől, mind a vallástól, mind az egyháztól elhatárolódnak. Az a kérdés is előkerül, hogy egy egyházi iskolába járó diák miért nem találja meg a helyét a keresztény közösségben, egyházunkban. Az elhatárolódás okáról és a valláshoz való lehetséges visszatérésről szóló cikkünkben a téma érzékenysége miatt megszólalóink álnéven szerepelnek.
Nem titkolom, hogy közel huszonnégy évi szombathelyi lelkészi szolgálatom legnagyobb öröme, hogy a gyülekezet úrvacsorázó gyülekezetté nemesedett. Minden vasárnap és ünnepnap az oltáriszentség ünnepe is, és a gyülekezet örömmel veszi az úrvacsorát. Miként lehet ezt még a filiában is megvalósítani?
Ahány élethelyzet, annyiféleképpen éli meg minden család az online oktatást. Nincsenek ezzel másként a lelkésznők sem, akiknek ebben a különleges helyzetben nemcsak a szolgálat új módjait kell megtalálniuk, hanem a gyermekeik online oktatását is menedzselniük kell. Cikkünkben Schaller Bernadettet és Balog Esztert kérdeztük arról, ők hogyan zsonglőrködnek ebben a helyzetben.
Budapest – Románné Bolba Márta evangélikus lelkész fejti ki gondolatait a halálbüntetés gyakorlatáról.
„Nem élhetünk egy országban úgy protestánsok és katolikusok, mint előtte évszázadokig, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Hiszen akkor Jézushoz sem lehetne semmi közünk” – vallja Hegyi Péter mérnök.
Dietrich Bonhoeffer életéről, sorsáról és állhatatos lelkigondozói szolgálatáról beszél Dr. Kinczler Zsuzsanna
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház