Ábrahámhegy – Garádi Péter, az Evangélikus Baráti Belmissziói Egyesület (EBBE) elnöke az egyesület vezetőjeként egy körlevelet és egy általa megfogalmazott hitvallást adott ki. Ezeket tesszük most mások számára is elérhetővé honlapunkon. – A leírt gondolatok nem a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos állásfoglalása.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói az utóbbi években több tanulmánykötettel is megörvendeztették az olvasókat, ösztönözve és segítve a teológia kérdéseiben való elmélyedést. Közös jellemzőjük e kiadványoknak, hogy érthető nyelvezettel, ugyanakkor tudományos igénnyel vezetik be az érdeklődőket egy-egy teológiai problémakörbe. A legújabb kötet címe Teológia és határok.
Mindennapjaink része az elmúlás – a legapróbb dolgokban is átélhetjük a végességet. A természet körforgásában szemléljük az új születését és a régi pusztulását, mégis mintegy természetellenesnek tartjuk a halált. Nehezünkre esik elfogadni, az élet részének tekinteni, különösen, ha szeretteinkről vagy a saját halálunkról van szó. Annyi félelem, fájdalom kapcsolódik hozzá, hogy könnyebb száműzni az életből még a gondolatát is. Bármennyire szeretnénk azonban elkerülni, előbb-utóbb eljutunk az életvégi kérdésekhez.
Sopron – A Macskakő Gyermekmúzeum irodalmi pályázatán különdíjat érdemelt az Amazonok földjén című munkájával a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 9. B osztályos diákja, Parrag Liliána.
Olyan kicsi voltam, amikor elmentél közülünk, hogy szinte csak a történetekből ismerlek. Azt mesélték a szüleim, hogy gyakran az öledbe ültettél, és húzogathattam a bajuszodat. Hogy mindig, mindig megdicsérted a „tündérruháimat”, ha négy-öt évesen megpörgettem előtted őket. Hogy felültettél a Pajkos ló hátára, és olyan büszkén néztél rám, mintha minimum vágtázni is tudnék már rajta. A szőlőskertből hazafelé a friss gyümölcs legjavát adtad be hozzánk, és gyönyörködve nézted, hogy harapjuk az ikrás húsú körtét, rakjuk a fülünkre a páros cseresznyéket, és tömjük magunkba a hamvas, nagy szemű málnát.
Kassa városa rekreációs park kialakítását tervezi a hajdani evangélikus temető területén – adta hírül lapunk is nemrégiben, egy megjelent újságcikk alapján. Írásunk szerzője az egykori sírkert történetének azokról a részleteiről szól, amelyekről ez a tudósítás nem tett említést.
Az egyházi esztendő utolsó szakasza (ítélet, reménység, örök élet vasárnapja) a végső idők felé fordítja tekintetünket. De 2020 őszén az úgynevezett szekuláris kontextus, a körülöttünk lévő világban pusztító járvány is nap, mint nap tudatosítja bennünk, hogy bizony nem túlzás Dávid gyönyörű zsoltárának költői képe: „a halál árnyékának völgyében járok…” (Zsolt 23, 4) Az idén közvetlen családunkban is megtapasztalhattuk ezt, hiszen tavasszal édesanyámat, pár napja anyósomat temettük.
Jártak önök, kedves olvasóim, mostanában kiállításon? Nem online, hanem igazin, múzeumin? Festmények, képek között? Ha igen, szerencsések, mert ez a furcsa, nehéz év sok ilyen alkalomtól is megfosztott bennünket.
A reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának tiszteletére elindított, a Luther Kiadó gondozásában megjelenő könyvsorozat kilencedik kötetében az írásmagyarázó Luther két, talán legfontosabb kommentárjával ismerkedhetünk meg: a Római, illetve a Galata-levélhez írott magyarázatokkal.
Az év végének „emberes” hónapjai között szinte észrevétlenül búvik meg október, amelyet a régi magyar kalendárium Magvető, a keresztény pedig Mindszent havaként tart számon. Különleges kettőssége miatt kedvelem e hónapot. A vénasszonyok nyarát ekkor váltja fel a ködös, a vége felé már-már télies idő. Kellemes nyárutói napozás után szinte váratlanul fordul hidegre…
„Még hogy Isten ne lenne hétköznapi módon a közelünkben?” – kérdezi a kötetet nyitó írásában a szerző, Koczor Tamás. De mennyire ott van! A Sietős történetek minderre negyvenkét példával szolgál. Az Evangélikus Élet – akkor még – hetilapban megjelent, illetve további, a könyvben most először publikált írásokból álló válogatás rövid jegyzetek, tárcák, egy-két percesek kilenc fejezetbe rendezett sora.
Pénteken a gázóránkat cserélték ki. Előre kaptunk egy pecsétes levelet, amelyben meg volt adva ez az időpont. Vártam őket, persze szinte az utolsó pillanatban érkeztek. Mielőtt ajtót nyitottam volna, a neten olvasgattam épp arról, hogy beindult a Covid bűnözés, azaz mindenféle indokkal, ilyen-olyan szolgáltatók nevében (vízmű, gázmű, Elmű...) keresik fel a lakosokat bűnözők, és amíg a lakos ajtót nyit és azt hiszi, hogy intézkedni jönnek és órát leolvasnak, cserélnek vagy ellenőriznek, addig kirabolják. Rossz érzéseim támadtak és elővettem újra az értesítést.
Hiába a világ legtöbb példányban megjelent könyve a Szentírás, a mai ember nem nagyon olvas már Bibliát. Erős állítás, de sajnos igaz. Arról, hogy mi ennek az oka, Jeff Anderson amerikai író közölt elgondolkodtató cikket. „Rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogy mennyi fiatal fordul el a hitétől, és miért van a szüleiknek is gyakran távoli kapcsolata Istennel.” – fogalmaz Anderson, aki nyolc érvet sorol fel, amiért tapasztalatai szerint a 21. század embere nem veszi le a polcról a Szentírást.
Kenyér és bor színében – Az úrvacsora kortárs szemmel címmel nyílt csoportos kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban, november 10-én. Az úrvacsora évében rendezett kiállítást Galambos Ádám evangélikus teológus nyitotta meg. Alábbiakban a megnyitóbeszédet teljes terjedelmében közöljük.
Lehet, hogy valakinek a következő történet hétköznapi, lehet, hogy meghökkentő, lehet akár ambivalens is. De egy biztos: számomra nagyon nagy dolog, igazi öröm a legnagyobb bajok idején. Az Orosházi Evangélikus Egyházközségben dolgozom munkatársként, jelen esetben elsősorban gyülekezeti nővérként. Ez a státus egy ma még ismeretlen szolgálati forma. Röviden annyit, hogy az emberek egészségi helyzetéből kiindulva adottak a feladataim, egyénekre és közösségre egyaránt. Hozzám tartoznak a komplikált esetek, akut egészségügyi ellátások, szociális problémák és a jelen epidémiai helyzet adta feladatok is.
Lackfi János költő, a Luther-rajzfilm szövegírója időről időre #joejtpuszi megjelöléssel verseket oszt meg követőivel. A napokban ezzel a hitet megvalló, ám igencsak mai verssel rukkolt elő.
A művészetek rangsora a nemzeti kultúrában a teremtő művészet, az utánzó művészet és a reprodukáló, vagyis az ismétlő művészet – legalábbis Gárdonyi Géza így vélekedik a honi artisztikáról Én magam című kötetében. Hasonlóan fogalmazhatunk a bibliamagyarázattal, az igehirdetéssel, de tágabban az egyház történelmi és társadalmi szolgálatával kapcsolatosan is. Jellemezhetik ezeket teremtő, utánzó és ismétlő megnyilvánulások, időszakok. Gárdonyi minden valószínűséggel a teremtő művészetet pártolja, miként a biblikus gondolkodás sem nélkülözheti a szó, az ige teremtőerejét. Annak hiányában a teológia és a prédikáció csak utánzás vagy ismétlés marad.
A mi kényszerrel kezdődik, abból nem sok jó sülhet ki. Akire ráadták a kényszerzubbonyt, akit kényszergyógykezelésre ítéltek, akit annak idején kényszermunkára hurcoltak el, és ott tartották több éven keresztül, az tudja, ez mit jelent. Nem a saját akarata szerint éli az életét, hanem aszerint, ahogyan mások ráerőltetik.
„Ha behunyod a szemed, és magad elé képzelsz egy lelkészt, mit látsz? Valószínűleg egy fekete ruhás, templomban beszélő alakot, aki talán Bibliát tart a kezében. Pedig a lelkész a hét hat napján nem ilyen. A lelkész, ha kell, menedzser, kórusvezető, építész, pályázatíró, olykor temetkezési vállalkozó, ezermester, sofőr vagy egyszemélyes lelkisegély-szolgálat” – olvashatjuk a Luther Kiadó gondozásában megjelent, Égi hívás – földi pálya, avagy miért (ne) legyek lelkész című könyv borítóján.
Isten népe fogságban van. Az üdvprófécia első témája tehát a helyzetnek megfelelően a fogságból való megszabadulás. Meglepő, hogy az első szakasz a világtörténelmi fordulat következtében, az idegen földre deportáltakat letaglózó félelem és ámulat ecsetelésével kezdődik.
Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte. Ugyanakkor a fájdalmat és a gyászt nem kerülhetjük el. Hogy mire fontos ezekben a napokban és a gyász kapcsán figyelnünk, arra Nagy Zoltán esperes hívja fel a figyelmet.
Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.
Bár eleinte furcsa, de hozzá lehet szokni, hogy az új évadban lázméréssel indul a színházi este, és árgus szemekkel figyelik, hogy mindenki szabályosan viseli-e a maszkot. Ám mindez elenyésző kellemetlenség, mert jobbnál jobb előadások várják az érdeklődőket a járvány után újraéledő és még mindig sokszínű budapesti színházi életben. A most ajánlott négy színdarab mindegyikében etikai kérdések, elhibázott döntések, a megoldás és a megbocsátás lehetőségei kerülnek színre, ám más-más módokon. A néző pedig hol nevet, hol a sírással küszködik. Különböző műfajok, eltérő történetek; ami közös: a minőségi szórakozás.
Nem érzem magam öregnek, de mégis a demokrácia ismerete nélkül nőttem fel a kommunizmus idején. Ez jutott eszembe ma hajnalban, mikor azon gondolkodtam, hogy mi is a különbség a demokrata és a republikánus eszmeiség között.
„Vállalni kell, hogy ez a mi egyháztörténetünk. És hogy minden személyes történetnek, közösségtörténetnek és egyháztörténetnek egyszerre vannak nagyon pozitív és vállalhatatlanul negatív dolgai.”
Kabdebó Lóránt irodalomtörténész a 90-es években életinterjút készített a pályáját 1944−1945-ben az angyalföldi gyülekezet segédlelkészeként kezdő Jánosy István költővel. A beszélgetések a 90-es években a szombathelyi Életünk Könyvkiadónál – ma már csak antikváriumi forgalomban fellelhető − kötetben is megjelentek. (Kabdebó Lóránt: Jánosy István, Életünk Könyvkiadó, é.n.) 1956 októberének történéseiről és az ezt követő eseményekről így emlékezett meg.
Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve rendszerint megtelnek látogatókkal a temetők. Időről időre megszólalnak a harangok, virágot viszünk, mécsest gyújtunk, emlékezünk. Cikkünk a gyász feketeségében alkalmanként felvillanó derűs színfoltokról emlékezik meg.
„Ötvenéves korára mindenkinek olyan arca lesz, amilyet megérdemel“ – vetette utoljára papírra George Orwell, majd, még mielőtt kiderült volna, tényleg így van-e, meghalt 46 éves korában.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre már hosszú és elgondolkodtató címével is felkelti az érdeklődést. Mondhatni, ma, amikor nagy a válások aránya, és rendkívül sokan „csak úgy” együtt élnek éveken át, mindenféle határok, szabályok, célok nélkül, szinte fájó ezt a címet olvasni, mert benne van a társadalmunkat és főleg a párkeresőket körülölelő bizonytalanság, céltalanság. Horvát Lili második nagyjátékfilmje izgalmas romantikus dráma, amelyet nézve folyamatosan azon gondolkodik a néző: vajon mi a történetben a vágy, és mi a valóság?
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház