Ha a kereszténységet elfordulással, bezárkózással, erőszakkal akarjuk megvédeni, akkor ugyanezzel a gesztussal meg is tagadjuk, és már nem lesz mit megvédeni. Illetve, amit védeni igyekszünk, már nem nevezhető kereszténynek. A kereszténység egyedül azzal tehet a megmaradásáért, ami életre hívta: az irgalom gyakorlásával.
Oda kellene figyelni arra, amit Luther a kettős kormányzásról tanított, mert a menekültproblémát hiba lenne az evangéliummal és nem a világi kormányzással kezelni. Magyarország kormányán ezért naivitás, de ennél több, komoly veszélyeztetés a szeretet evangéliumi parancsának általunk értett és ránk vonatkozó vetületét számon kérni.
A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az otthonról hozott hátrányokat ahelyett, hogy ezeket mérsékelné.
Nem csak a reformáció évfordulója közelít, de a Halloween is. Ebből az amerikai ünnepből a tökfaragáson kívül Magyarországra körül-belül annyi jött át, hogy ilyenkor rendezik meg azt a rengeteg tematikus házibulit, ahol valaki mindig kitalálja, hogy valamelyik vallás képviselőjére utaló jelmezt kifigurázva felvenni mekkora poén. Keresztény körökben pedig kialakult az a nézet, hogy hívő ember ne vegyen részt ilyesmiben, jobb, ha még tökfaragástól is távol tartja magát és gyermekeit. Mit tehetsz, ha elhívnak ilyen buliba és történetesen keresztény vagy?
A menekültüggyel kapcsolatban az egyházak vezetőit sorra pellengére állították a világi sajtóban: mit tesznek, mit nem a migránsokért? A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyházvezetés próbálkozik is a békesség hangján szólni, a gyülekezeti tagok meghatározó részét elérte és behálózta a gyűlöletkeltő kampány. Mit mutat mindez rólunk, keresztényekről? Szembe merünk-e nézni saját, gyűlölködő tükörképünkkel?
Állam és egyház viszonya napjaink egyik legtöbb vitát és ellenérzést kiváltó kérdése. A Kötőszó blog cikksorozatában ennek a szövevényes kapcsolatnak és történelmi tapasztalatoknak járunk utána Kertész Botond történész segítségével. Sorozatunk második részében a magyar állam és az evangélikus egyház viszonyáról lesz szó – Trianontól a rendszerváltásig.
Budapest – Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész, vallásdiplomataként korábban az emberi jogok és a vallásszabadság kérdéseivel foglalkozott. Doktori disszertációját a kereszténység és az iszlám képviselőinek párbeszédéről írta. A Magyarországi Unitárius Egyház székházában az iszlám vallásról és ennek kapcsán a menekültkérdésről, a kialakult félelmekről is beszélgettünk.
E napokban jelenik meg Révész Béla szegedi egyetemi docens szerkesztésében a Vladár Gábor-emlékkötet. Vladár Gábor (1881-1972) az igazságügyi miniszteri hivatalban távoli elődöm volt a mainál sokkal nehezebb időszakban. Nagyszerű jogtudós, akadémikus; az evangélikus egyházban magas méltóságot viselő keresztény ember, kiváló egzegéta és szónok és - végül, de nem utolsósorban - példamutató családapa.
Homoszexualitás, feminizmus, liberalizmus, gender, családon belüli szerepek – vannak szavak és kifejezések, amelyek heves indulatokat váltanak ki keresztény körökben vagy amelyekről illik ugyanazt gondolni. Sorozatunkban ezeknek a kifejezéseknek és a hozzájuk kapcsolódó negatív jelentéseknek igyekszünk utána járni. Elsőként a családon belüli szerepekről lesz szó.
Az elmúlt hetekben egyházunk országos központjában szinte egymásnak adták a kilincset a különböző nemzetközi egyházi szervezetek delegációi. Az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség képviselőinek vagy akár Heinrich Bedford Strohmnak, a német evangélikusok elnök-püspökének a látogatása persze inkább a menekültválságról, s nem a számunkra oly kedves – és egyébként minden figyelmet megérdemlő – magyarországi lutheránus diaszpóra helyzetéről, állapotáról szólt. Vagy talán mégis?
Érezhetően új szelek fújnak a katolikus egyházban a családot és a szexualitást érintő kérdések kommunikációját illetően is. Ezért követik világszerte sokan – nem csak katolikusok – figyelemmel az október 4-25. között tartó családszinódust, vagyis a katolikus püspökök gyűlését, melynek témája A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban.
Bécs – „Erős vár a mi Istenünk!” – ezzel a hamisítatlan evangélikus köszöntéssel fogad a Bécs VII. kerületében található evangélikustemplom kapujában a református lelkésznő, karján Luther-kabáttal. Hogy is van ez? Máris elmesélem, de előbb vázolnom kell a hátteret.
Számos alkalommal felmerül a kérdés mit is tehet egy kórházlelkész? Hiszen nem könnyű megtalálni a megfelelő időt egy osztályon a beteglátogatás és az esetleges szentségek kiszolgáltatására. Néha a beteg nem érzi szükségét az e fajta jelenlétnek, inkább a hozzátartozó szeretné oldani tehetetlenségét. Máskor maga a beteg inkább gyülekezeti közösségben élné meg hitét, mert az azt jelenti, hogy jobban van, és nem kell tartania a szobatársak véleményétől sem, hogy nála lelkész vagy leginkább pap járt. Hiszen számos helyről ez ivódik az ember tudatába, ha valakinél pap jár az a végét jelenti e földi világnak számára.
Az Árpi bácsiról szóló történetek bizonyítják, hogy létezik szeretet, amelyik minden hatalmi pozíciót felülír; hogy van gyógyító hatalomgyakorlás is.
Kissé félve írom le ezt a címet. Az 1848-1849-es szabadságharc többek között abban különbözött a korábbi rendi felkelésektől, hogy valóban nemzeti és nem felekezeti ügy volt. Bár a szabadságharc leverése után voltak arra kísérletek, hogy „protestáns rebellióként” írják le a történteket, a megtorlás vezetői is jól tudták, hogy ez nem igaz.
Állam és egyház viszonya napjaink egyik legtöbb vitát és ellenérzést kiváltó kérdése. Cikksorozatunkban ennek a szövevényes kapcsolatnak és történelmi tapasztalatoknak járunk utána Kertész Botond történész segítségével. Sorozatunk első részében a magyar állam és az evangélikus egyház viszonyáról lesz szó – a türelmi rendelettől Trianonig – írták a Kötőszó evangélikus közéleti blog hasábjain.
A mai lapszámot jegyző szerkesztővel abban maradtunk, hogy e heti publicisztikámban a magyar – román futballmeccsből indulok ki. Ezért aztán úgy ültem le a képernyő elé, hogy a pohár sör mellé a jegyzetfüzetemet is előkészítettem.
Panaszkodunk, hogy konganak a templomaink, elöregednek gyülekezeteink, bottal üthetjük az ifjúság nyomát. Vágyunk rá, hogy beszéljük a fiatalok nyelvét és meg tudjuk szólítani a lelkiséget kereső, azonban az egyházaktól távol álló rétegeket is. Mégis félünk élni a nyilvános kommunikáció eszközeivel, mert nem akarjuk az egyházat reklámozni és nem akarunk világi utakat követni.
Sok dolog, ügy és téma lehet fontos, és még több hiányát szenvedi a XXI. században szolgáló Magyarországi Evangélikus Egyház, de bizonyos vagyok abban, hogy a nem lelkészi szolgálók kellő számának hiánya alapvető problémáink egyike. Az egyház küldetése az evangélium eljuttatása minél több emberhez. Ezzel Isten embereket bíz meg, mégpedig Jézus minden korban élő összes tanítványát. Lelkészeket és nem lelkészeket. Ez utóbbiak a nem szép szóval laikusoknak nevezettek.
Túrmezei Erzsébet A kegyelem ege alatt című költeményének mottója Luther-idézet: „Isten az evangéliummal új eget von a hívők fölé. A kegyelem ege ez. Sokkal gyönyörűségesebb, mint a látható égboltozat.” A vers egyes sorai segítségével kísérjük végig Erzsébet testvér életét és hitvalló szolgálatát.
Rossz nyelvek szerint Luther Márton azért kezdte el a reformációt, hogy megnősülhessen. A valóságban azonban egészen másként történt minden.
Talán kevesen tudják, hogy a „rajzoló fejedelem”, Zichy Mihály, aki nem mellesleg majd ötven éven át volt az orosz cár udvari festője, Lutherről is készített egy – korára nagyon is jellemzően – némileg patetikus, teátrálisan látomásos, de sokatmondó művet.
A menekülők adják most meg az esélyt, hogy teljes hosszában megpróbáljuk végiggondolni az előbb-utóbb mindenképp sorsunkká váló együttélés alapszabályait.
„Házasodjatok, szülessenek fiai-tok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok!” (Jer 29,6) – Stermeczki András áhítata.
Nem egy kis hab az emberi élet tortáján, valamiféle ráadás a javakra, nem is néhány hozzáértő, vagy rá érzékeny kiváltságos ember kedves tevékenysége a muzsika, hanem – ahogy Márton testvér egykor Wittenbergben fogalmazta – égi jó.
Budapest – Az Evangélikus Országos Levéltár korábbi munkatársa dr. Böröcz Enikő egy éve hunyt el. A Keresztyén Igazság 2014. évi 4. számában Mirák Katalin írt emlékező sorokat róla. Most ezek felidézésével emlékezünk személyére, munkásságára.
Kaposvár – Véget ért az idei Szakrális Művészetek Hete Kaposváron. Sok különleges programon, kiállításon és beszélgetésen, koncerten és felolvasóesten van túl az érdeklődő közönség. Ismét nagy élmény volt.
Milyen jó betérni a soproni Cézár pincébe, ha egyáltalán van hely, hiszen az egyik legnépszerűbb célpontja a turistáknak, és felhörpinteni egy pohár soproni kékfrankost! Az ódon falak között bizony kevesen gondolnak arra, hogy egykor sorsunkat meghatározó történelmi esemény színhelye volt ez az épület.
Budapest – Az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján a reformáció 500 éves jubileumára készüléséről, annak szellemiségéről dr. Birkás Antal tartott előadást. Alábbiakban a Reformáció Emlékbizottság titkárság szakmai főtanácsadója beszédének kivonatát és a hozzá tartozó prezentációt olvashatják el nálunk.
Budapest – Az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján Jeszenszky Géza tartott főelőadást. Alábbiakban a történész, egyetemi tanár, politikus, az Antall-kormány külügyminiszterének beszédét tesszük közzé.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház