Borsodi lelkészek az ÁVH fogságában
A Fehér Partizánok mozgalmának háttere
Az evangélikus egyháztörténet kutatói és bizonyára az érdeklődő olvasók számára sem újdonság, hogy szinte minden évszázadban vannak olyan időszakok, amikor a lelkipásztorok számára különösen is nehéz a helytállás. A 20. századnak több ilyen szakasza is volt, ezeknek a kutatása azonban nem egyszerű: számos esetben hiányoznak a dokumentumok, vagy csak nehezen lelhetők fel. Írásunk két lelkész életének egy rövid szakaszát követi nyomon az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratainak segítségével. Mindez azt is példázza, hogy az írott források adatai szélsőséges történeti korszakokban sok ellentmondást, bizonytalanságot hordoznak, és erős forráskritikával kezelendők.
1954-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) évekig tartó nyomozás után göngyölített és számolt fel egy rendszerellenes szervezkedést, a miskolci székhelyű Fehér Partizánok mozgalmat. Az ország legkülönbözőbb területeire kiterjedő ellenállócsoport több mint száz tagja, köztük két evangélikus lelkipásztor, Buchalla Ödön (1911–1995) fancsali és Szikszay Zoltán (1904–1985) miskolci lelkész ellen indult eljárás.
Röplap és szamizdat
A Fehér Partizánok mozgalom 1949 körül alakult, az első évek azonban csupán a tervezgetéssel teltek. 1951-től a csoport rendszerellenes röplapokat készített; ezeket kezdetben utcai szórással, később postai úton terjesztették Borsod megye, majd az ország különböző területein. Bár a mozgalom egy nagyobb csoportját 1951 tavaszán az Államvédelmi Hatóság felszámolta – ekkor többeket bebörtönöztek, vezetőjüket agyonverték –, a szervezkedés Fiala József vezetésével 1952-től még aktívabb tevékenységet fejtett ki, röplapjaikat Egyesült Nemzetek Lapja címmel illegális szamizdatújságként terjesztették.
A mozgalom tagjai a belépésükkor esküt tettek, számukra – valamint azok számára, akikre egy esetleges rendszerváltozás idején számítottak – igazolványt állítottak ki, néhányan pedig karszalagot és (a nyugati csapatok bevonulására számítva) angol nyelvű megbízólevelet kaptak.
A szervezkedés tagjai és vezetői ellen a hatóságok éveken át alapos nyomozást folytattak, a letartóztatások azonban csak 1954 októberében kezdődtek el. A két evangélikus lelkész egymástól függetlenül került az ÁVH látókörébe.
Buchalla Ödön esete
A korábban Felvidéken szolgáló Buchalla Ödön 1949–1950-ben Nyíregyházán dolgozott malomellenőrként – minthogy még nem volt magyar állampolgár, és lelkészi oklevelét sem honosította –, de gyakorta megfordult Miskolcon, ahol későbbi feleségének, Thern Magdolnának udvarolt. Látogatásai során kedvesével többször vendégeskedett miskolci barátainak, Koch Albertnek és feleségének a lakásában, itt ismerkedett meg a Fehér Partizánok illegalitásban lévő vezetőjével, Fiala Józseffel és egyik legaktívabb tagjával, Tasnády Antalnéval.
Buchalla az 1990-es években úgy emlékezett a történtekre, hogy az albérlő – vagyis Fiala – mint a Pfeiffer-párt újjászervezője [Pfeiffer Zoltán a rövid életű Magyar Függetlenségi Párt elnöke volt; a párt 1947. augusztus elején alakult, az augusztus 31-i országgyűlési választásokon tizennégy százaléknyi szavazatot szerzett, de a kommunista befolyás alatt álló Országos Nemzeti Bizottság megsemmisítette a mandátumait, és feloszlatta a pártot – a szerk.] szólította fel csatlakozásra, és azzal kecsegtette, hogy a rendszerváltozás után őrnagyi rangot fog kapni. „Hát nekem több se kellett! – emlékezett Buchalla. – Azt mondtam neki: soha életemben nem voltam katona, nem is akarok lenni, de szélhámos sem akarok lenni. Megkértem, hogy hagyjon békén.”
A fennmaradt nyomozati iratok részben más történettel szolgálnak. Eszerint a szervezkedés céljaiba Buchallát és kedvesét egyaránt Tasnády Antalné avatta be, és mindkettőjüket beszervezte. Buchalla Ödön 1950 és 1952 között öt alkalommal találkozott és beszélgetett Fialával, és az ő megbízásából vállalta további személyek csatlakoztatását. Thern Magda közvetítésével utóbb üres igazolványokat rejtett el, ezeket azonban még 1950-ben megsemmisítette. A lelkipásztor 1950 nyarán két személyt vont be a szervezkedésbe: Szokol Mihályt, a nyíregyházi evangélikus egyházközség presbiterét és budapesti barátját, Schertl Szilárdot, akit egy bükki túrára invitálva hozott össze a szervezkedés vezetőjével.
Bár Buchalla 1952 nyarán megszakította a kapcsolatot Fialáékkal, 1954 őszén a Fehér Partizánok elleni nyomozás során ő is a politikai rendőrség látókörébe került. Jóllehet visszaemlékezése szerint az akkor már Fancsalon szolgáló lelkészt szervezkedés és feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt tartóztatták le, a korabeli iratok szerint „illegális szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettének elkövetésével” gyanúsították.
Előállításáról és a lakásán végrehajtandó házkutatásról már 1954. november 4-én határozatot hoztak, letartóztatására azonban csak egy hónappal később, december 9-én került sor Fancsalon.
Buchalla a kihallgatásai során beismerte, hogy tagja volt a szervezkedésnek, és ő maga is részt vett beszervezésekben. Az államvédelmi nyomozók Buchalla személyének kezdetben nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint amennyire indokolt lett volna. Azt gyanították, hogy miután Nyíregyházán is történtek röpcédulaszórások, ezekben az ő keze is benne lehetett, de azt is feltételezték – nem függetlenül 1952-es, egyházi ügyben tett nyugat-németországi útjától –, hogy külföldi kapcsolatai a szervezkedéssel is összefüggésben lehetnek.
Ez utóbbi már a kémkedés vádját is maga után vonhatta volna, a politikai rendőrség azonban később elvetette e téves feltevéseit. A nyomozás során – „bűntársai” mellett – kihallgatták édesapját és feleségét is. Neje ugyancsak beismerő vallomást tett, és a szervezkedésben való részvételben bűnösnek vallotta magát, végül azonban ellene nem emeltek vádat.
Buchallát a szervezkedés egyik alperében, a Tasnády Antalné és társai elleni ügyben tizenötödrendű vádlottként állították bíróság elé. A Budapesti Fővárosi Bíróság 1955. április 14-én zárt tárgyaláson a közismert halálbíró, dr. Jónás Béla vezetésével szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettében találta bűnösnek, és öt év börtönt rótt ki rá. Enyhítő körülményként büntetlen előéletét, megbánást tanúsító beismerését, illetve azt a tényt vették figyelembe, hogy a lelkésznek öt eltartásra szoruló gyermeke volt. Büntetését a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság dr. Nagy Károly tanácselnök vezetésével 1955. szeptember 27-én helybenhagyta.
Buchalla kiszabadulása érdekében gyülekezetének kétszázhatvanhét tagja levelet írt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, Dobi Istvánnak, azonban Vető Lajos püspök elutasította az érdekében való közbenjárást, sőt – szokás szerint – az állami eljárás következtében egyházi büntetést szabtak ki rá.
Buchalla Ödön a kőbányai börtönben kezdte meg büntetésének letöltését. 1956 nyarán – a rehabilitációs eljárások időszakában – politikai rabként az ő ügyét is felülvizsgálták. Az ügyben eljáró bizottság – az általa tanúsított megbánásra és cselekményének őszinte beismerésére hivatkozva – 1956. június 20-án a lelkész büntetésének félbeszakítását és egyéni kegyelemben részesítését javasolta. A határozatot azonban később ceruzával módosították: „Csökkentés 3 évre.” Ennek megfelelően az Elnöki Tanács három évre szállította le a büntetését, de a börtönből már csak a forradalom napjaiban szabadulhatott: 1956. október 31-én az események következtében került szabadlábra.
Az 56-os eseményekben aktívan nem vett részt, de november 2-án a Kossuth rádióban beszédet mondott. Ezután visszatért Miskolcra, ahol a hejőcsabai, dél-borsodi missziós gyülekezet élére helyezték. 1957 márciusában ismét elhurcolták hátralévő büntetésének a letöltésére, s – visszaemlékezése szerint – végül néhány nappal többet is ült, mint amennyit előírtak számára.
Szikszay Zoltán története
A Fehér Partizánok elleni eljárás során dr. Szikszay Zoltán miskolci evangélikus lelkész és családja ellen is nyomozás indult. Bár Fiala József egyik alkalommal arról beszélt a mellé helyezett fogdaügynöknek, hogy Szikszay tudott a szervezkedésről, de nem volt hajlandó benne részt venni, kihallgatója előtt korábban és később is következetesen állította, hogy a lelkészt Tasnády Antalné szervezte be, majd 1950 márciusában ő maga látogatta meg Hunyad utcai lakásában, ahol Szikszay, illetve a felesége és idős apósa is csatlakozott a mozgalomhoz.
Teológusok missziós körúton a nyíregyházi Nagytemplom bejárata előtt 1927 tájékán – a felső sorban a második Szikszay Zoltán
Fiala – a vallomásai szerint – később három-négy alkalommal találkozott Szikszayval, amikor többnyire a remélt rendszerváltozás utáni tervekről, politikai és egyházi kérdésekről beszélgettek. Fiala kezdetben azt a szerepet szánta Szikszaynak, hogy a rendszerváltozás után a cserkészet alapján álló ifjúsági közösséget vezessen, később azonban már az evangélikus egyház jövőbeli vezetőjeként tekintett rá. Szikszay a rendszerváltozás utáni életről kétoldalas tervet készített, és 1953 őszén átadta Fialának. Ebben új földreform végrehajtását tűzte ki célul: az ötszáz holdnál nem nagyobb birtokokat visszajuttatták volna a volt tulajdonosaiknak.
Bár a lelkipásztor személyes kapcsolatot ápolt Fiala Józseffel, a szervezkedésnek nem volt aktív tagja, senkit be nem szervezett, s még arról sem volt tudomása, hogy mások röplapozással foglalkoznak. 1955. január 14-én irányozták elő őrizetbe vételét, amely minden bizonnyal meg is történt, ám február közepén megszüntették ellene az eljárást. Ugyancsak mentesült a felelősségre vonás alól felesége és apósa is.
A Fehér Partizánok nevű szervezkedés felszámolása során indított széles körű, 1954–1956 között zajlott nyomozás végül számos ember elítéléséhez és többek – köztük Fiala József – kivégzéséhez vezetett.
Bár arra vonatkozóan nem merülnek fel adatok, hogy a gyanúsítottakkal szemben ugyanúgy alkalmaztak-e fizikai erőszakot, mint ahogyan az első Nagy Imre-kormány [1953. július 4-től – a szerk.] intézkedései előtt rendszeresen tették, bizonyos, hogy ha enyhébbnek nevezhető eszközökkel is (lelki megtörés, fenyegetés, ígérgetés, rabtartási körülmények változtatása pozitív vagy negatív irányba), de befolyásolták a vallomásokat. Mindezek hatására a bíróság később többnyire egyöntetű „bizonyítékok”, sőt beismerések alapján hozott ítéletet.
Bár a Fehér Partizánok léte és a röplapozás terén kifejtett aktív működése megkérdőjelezhetetlen, az azonban már nehezen állapítható meg, hogy pontosan hányan és kik vettek részt a mozgalomban. Buchalla Ödön utóbb tagadta részvételét, a fennmaradt dokumentáció azonban ennek az ellenkezőjéről tanúskodik, mint ahogyan – többségében – Szikszay Zoltán esetében is. Bizonyos szempontból sajnos nem is volt ez lényeges kérdés, hiszen az eljárás idején a legfontosabb az volt, hogy a politikai rendőrség mit feltételezett róluk, vagy minek akarta láttatni őket.
*
A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának igazgatója.
A cikkhez felhasznált és idézett források: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ÁBTL-3.1.9. V-127612/a., 1., 2., 9., 13.,17., 18.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. december 24. – január 7-i 89. évfolyam 51–52. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a