„Milyen csodálatos várakozás töltötte el akkor az embereket! Egy jó ügy mennyire képes volt mobilizálni lelkészeket és világiakat egyaránt!” – írja Fabiny Tamás püspök arra emlékezve, hogy 1989. február 25-én megalakult a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület.
Az MTI archívumában ezt a hírt találtam: „Budapest, 1989. február 25. Benda Kálmán történész beszél a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület alakuló közgyűlésén a Ráday Kollégium dísztermében a protestáns hagyományokhoz kötődő értelmiségiek egy csoportjának kezdeményezésére.”
A képen az intézőbizottság tagjai között áll a kiváló történész-levéltáros Benda Kálmán, akit a kommunista időkben politikai okokból félreállítottak, de aki a rendszerváltás éveiben újra közéleti és egyházi szerepet vállalt. A korabeli fotó két szélén két evangélikus lelkész: jobb oldalt Nagy László, aki akkor az Evangélikus Élet újságírójaként is dolgozott, bal oldalt pedig e sorok írója, aki akkor Kőbányán szolgáltam. A rendszerváltozás eufóriájában már túl voltunk a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) megalakításán, és örömmel vállaltam szerepet ennek az új szervezetnek a létrehozásában is, amelynek az akkor még szokatlanul hangzó Protestáns Közművelődési Egyesület nevet adtuk. A munkában azért is vettem részt szívesen, mert a szervezésnek két olyan motorja volt, mint a történész Tőkéczki László és az író Albert Gábor. Őket a képen Benda Kálmán két oldalán látjuk.
E rövid évfordulós visszaemlékezés kereteit szétfeszítené az egyesület céljainak és tevékenységének bemutatása, de az íróasztalfiókom mélyén megtalált fotók alapján felidézek néhány emléket.
Heteken, de talán hónapokon keresztül is zajlottak a szervezőmunkák: többnyire a református egyház zsinati levéltárában jöhettünk össze, köszönhetően az ott dolgozó Horváth Erzsébet lelkész-levéltárosnak. Természetesen sok időt vett el az alapszabály megalkotása, amelyet aztán ezen az alakuló ülésen ismertettünk. Szakosztályokat alakítottunk (teológiai-bölcseleti, irodalmi-nyelvi, történeti-egyháztörténeti, művészeti-zenei, néprajzi-szociológiai, szociográfiai, lélektani, természettudományos-orvosi-műszaki, gazdaságtudományi, pedagógiai, környezetvédelmi, valamint táj- és népismereti), megfogalmaztuk a Protestáns Szemle folyóirat újraindulásának szükségességét, nagy hatású kulturális esteket szerveztünk, majd az egyesület védnöksége alatt kezdett el működni Udvaros Béla színházi rendező kitartó munkájával az Evangélium Színház.
De időben ne szaladjunk még ennyire előre! 1989. február 25-én, az alakuló ülésen vagyunk a Ráday Kollégium dísztermében. A fotókon látszik, hogy nemcsak a tágas földszinti tér, hanem a karzat is zsúfolásig megtelt. Milyen csodálatos várakozás töltötte el akkor az embereket! Egy jó ügy mennyire képes volt mobilizálni lelkészeket és világiakat egyaránt! Az egyik képen látható az első sorban ülő Szentágothai János akadémikus, akit ezen az alakuló ülésen elnöknek választottunk. Alelnökök ifj. Bartók Béla unitárius főgondnok és Nemes Nagy Ágnes író lettek.
A szellemi élet e kiválóságai mellett ott látjuk Tóth Károly református püspököt is, aki házigazdaként befogadta ezt a kezdeményezést. Arra talán ő sem számított, hogy ekkora lelkes, várakozással teli közönséget fog vendégül látni. Nézegetem az előkerült fotókat, és sok, az akkori egyházi, tudományos életben jelentős személyt fedezek fel a képeken. A teljesség igénye nélkül említek közülük néhányat. Ott ülnek Prőhle Károly, Groó Gyula, Cserháti Sándor, id. Hafenscher Károly és Fabiny Tibor professzorok, Koren Emil esperes, Benczúr László nyugalmazott lelkész, Zay László újságíró, Rőzse István lelkész vagy éppen a kőbányai gyülekezetből ifj. Kapi Béla, Puky Ferencné és Kinczler Gyuláné.
Az Evangélikus Élet a megalakulásról egyebek mellett a következőképpen számolt be: „Tőkéczki László történészben fogalmazódott meg a kérdés, hogy az idén 100 éves Protestáns Szemle szellemiségét hogyan lehetne feleleveníteni és ápolni. Mivel az akkori folyóiratnak a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság képezte hátterét, ezért első lépésként most is a gondolkodó protestánsok összefogása látszott a legfontosabbnak. Közös éneklés után Fabiny Tamás Ezékiel könyvének 37. részéből olvasott fel, hangsúlyozva a ma is érvényes prófétai küldetést.” A korabeli tudósítás idézi Albert Gábor szavait is: „A sokakban éppen napjainkban felvetődő kérdésre – »szabad-e újabb egyesülettel bontani a nemzeti egységet?« – így adott választ: »A negyvenes évek végén a kérdésben megfogalmazott aggodalom örve alatt ezernél több egyesületet szüntettek meg. Az eredményt jól ismerjük. Az egyesületeitől megfosztott magyar társadalom ugyanis tehetetlenül és kiszolgáltatottan, minden rezisztencia nélkül szenvedte el azokat az erőszaktételeket, amelyek a jelenlegi válsághoz vezettek. Hogy a társadalom és az azt alkotó egyedek magukra találjanak, hogy kialakulhasson a sokszínű, egészséges egység, éppen ezekre az egyesületekre van szükség. Véleményét, törekvéseit az egyes ember éppen ezekben fogalmazhatja meg, és ezeken keresztül kérhet részt és felelősséget a társadalom sorsának alakításából. Arra a kérdésre tehát, hogy szabad-e ilyen válságos helyzetben egyesületet alakítani – válaszunk ez: nemcsak szabad, hanem kötelességünk is!«” (Nem sokkal később az egyesület fontos nyilatkozatot adott ki az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése alkalmából.)
Az éppen harmincöt évvel ezelőtti megalakulás valóban felemelő élmény volt. Szentágothai János elnökünk szenvedélyesen szólt a protestantizmus elévülhetetlen érdemeiről a magyarság intellektuális és politikai életében. Bölcsen hangsúlyozta azt is (ne felejtsük, az ország államformája még népköztársaság volt!), hogy találkozunk még visszarendeződési kísérletekkel, valamint szellemi és teológiai téren is működnek még a rossz, régi beidegződések. A protestáns hagyományoktól idegen egyházi hierarchia ellensúlyozásában fontos szerepet tölthet be az értelmiség. Beszédét e szavakkal zárta: „Remélem, új szakasz kezdődik a magyar protestantizmus életében.”
E rövid írás a harmincöt éves évforduló alkalmából született. Jó visszaemlékezni erre a csodálatos újrakezdésre. Az már egy másik történet, hogy ezek a kezdeményezések később hol akadtak el, mi maradt meg abból a lendületből. Nem tehetek mást, mint hogy az általam akkor idézett ezékieli próféciára utalok: „Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre keltek. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” (Ez 37,3–6)
