Évtizedek óta Nyíregyházához köti a lelkészi, intézményvezetői szolgálat. A feladat, amellyel az Úristen megbízta Laborczi Gézát, színes, gazdag, sokrétű. A Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház parókus lelkésze, az Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezetője ez év április 14-én nyugdíjba vonult. Értékeket kapott és értékeket teremt a talentumokból. Lendülete egyforma, álljon akár szószéken, vezessen gyülekezetet, vállaljon közéleti szerepet, vagy nyújtson segítő kezet elesett, otthontalan, krízisben lévő családok számára. Bár a titulusa most változik, az elhívatásból nem lehet nyugdíjba menni: számítanak további munkálkodására.
– Honnan erednek a gyökerei, milyen életpéldát adtak át önnek a szülei?
– Édesapám Laborczi Zoltán lelkész, édesanyám Prőhle Margit volt. Öten vagyunk testvérek, én vagyok a legkisebb. Mindez sajátos szocializációs folyamatot is jelentett: szinte az anyatejjel szívtam magamba a vallásgyakorlást, a lelkészi életformát. Édesapám a gyenesdiási belmissziói otthon vezetőjeként születésemkor épp Nagybaráton – ma Győrújbarát község része – szolgált. A Túróczy Zoltán püspök nevéhez köthető evangelizációs körbe tartozott, lelkésztársai gyakran megfordultak nálunk. De persze ez nyilván nem a hitet jelenti, hanem a hit külső keretét. Gyermekként azt mondtam: én is lelkész leszek. Majd jött a viharos, lázadó kamaszkor, s kijelentettem: minden leszek, csak lelkész nem! Láttam, hogy édesapám tehetségét nem vették figyelembe egyházpolitikai okokból – nem állt be „vonalas lelkésznek” –, s egy süllyedő hajóra, egyre fogyó gyülekezetbe helyezték, néhány idős néni közé. Ám itt jött a külső keretek ellenére a belső elhívás, amelyet a családom hiteles hitélete által éreztem meg. Mert nem volt külön szószéki és hétköznapi édesapám, ő kevésen végzett hűséges szolgálatot. Az ő és édesanyám minden külső máztól mentes, mély hite meghatározó élményem volt.
– Családi minta nyomán született meg tehát az elhatározása, hogy a lelkészi hivatást választja?
– Döntésemben fontos szerepet játszott még a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium is, ahol érettségiztem, valamint a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben Kis János személye. Ő volt az, aki kamaszként megkérdezte tőlem: „Nem gondolod, Gézám, hogy a teológián volna a helyed?” Az utolsó darabka a mozaikban, hogy elkezdtem olvasni a Bibliát, egy bencés tanárom javaslatára a Példabeszédek könyvével kezdve. Ott éreztem rá a bibliai bölcsességirodalomnak a hétköznapi élethez való kapcsolódására. Amint az édesapámtól kapott konfirmációi igém is fontos állomás lett a hitemben és a lelkésszé válásomban: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” [1Kor 16,13–14] Elkísér egész életemen át, ahogyan az ordinációmra kapott ige is. A Prőhle család több generációra visszamenőleg lelkészcsalád; az öröklődő lelkészi áldást nagybátyámtól, Prőhle Károlytól, az Evangélikus Teológiai Akadémia egykori professzorától kaptam: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” [2Tim 2,3]
– 1980-ban végzett a teológián, majd az addigi otthonától meglehetősen messze, Nyíregyházán kezdte meg a szolgálatát.
– A végzést követően összeházasodtam Sztankó Gyöngyi lelkésszel, aki nyíregyházi születésű; ebből a házasságból született Dóri lányunk. Eredetileg egyikünk sem akart a saját szülőhelyére kerülni, ezt Ottlyk Ernő akkori püspöknek is jeleztük. Igen ám, de az akkori Északi Egyházkerületben – Soprontól Nyíregyházáig – nem volt más lehetőség lelkész házaspárnak közös szolgálatra. A nyíregyházi gyülekezet ellenben jelezte: két embert keresnek. Feladtuk hát Gyöngyivel a korábbi elvünket, s 1980. augusztus 1-jén megkezdtük a szolgálatunkat. Kilenc parókus lelkész volt itt akkor, tőlük tanultam a szolgálat csínját-bínját. Dunántúliként megismertem az itt élőket, az összes tanyát, „bokrot”. Számukra is meg kellett fogalmaznom az evangélium üzenetét.
– A lelkészi szolgálatnak melyik területe áll a legközelebb a szívéhez?
– Negyvennégy évnyi szolgálat alatt ez változó, s nem is szabad engedni, hogy csak egy legyen kedves. Segédlelkészként a fiatalok közé küldtek ifjúsági órákat tartani. Átéltem, hogy egy láncszem vagyok a sorban: Joób Olivér, Gáncs Aladár, Rőzse István, Balczó András lelkészek áldásos magvetésének a gyümölcsét ízlelhettem meg a hívő fiatalok között. Az emberi szálak csodálatosan rajzolódtak ki a szemem előtt: láttam, hogyan épül egymásra nemzedékek élő hite, ami nem csupán tradíció. Az igehirdetés és a liturgia is közel áll hozzám, utóbbiban nagyon komfortosan érzem magam. Megadatott, hogy igazgató lelkészi pozícióban és intézményvezetőként is dolgozhattam, így sokszor dönteni, érvelni, ütközni is kellett. Ezek is szeretett feladatok, de egy jó ideje úgy érzem, amikor odaállok az oltár elé, hogy „erre vagyok kitalálva”. Hálás vagyok, hogy ma is tarthatok ifjúsági és konfirmációs órákat a fiataloknak. A gyülekezettel történt megbeszélés alapján ezeket a jövőben is folytatni fogom.
– A határon túli magyarok iránti felelősségérzet tettekre indította már fiatal lelkészként is: Erdély, Kárpátalja vidékeit járta.
– Ezt az elköteleződést a bencés szellemiségnek és az otthoni légkörnek, illetve a fóti kántorképzőben szövődött, életre szóló barátságoknak köszönhetem. Amikor baj volt, vittünk segítséget. Ezekből nőttek ki 1990-ben a két évtizeden át megrendezett tiszadobi konferenciák, a nemzetközi ökumenikus táborok – itt kaptak ihletet a Gryllus testvérek és Sumonyi Zoltán a zsoltárénekeik megírására.
– Történelmi pillanatként élhette meg, amikor a rendszerváltáskor, 1990-ben megalakuló Országgyűlés képviselője lett a Szabad Demokraták Szövetségének színeiben. Miért vállalta ezt a politikai pozíciót?
– Életem során gyakran megtörtént, hogy nem én kerestem a feladatot, hanem az talált meg engem. Az egyház mint értékteremtő közösség a társadalomban: e téma teológuskorom óta foglalkoztat. A kereszténység nem laboratóriumi kísérlet: a világban Isten jelenlétét hordozza. Az akkori nyíregyházi tanárképző főiskolán alakult bibliakör tagjai jártak hozzám, közülük többen pártalapítók lettek. Ők kerestek meg, hogy induljak képviselőjelöltként. Úgy éreztem: ha ilyen sorsfordító helyzetben felém fordult a bizalom, ebbe bele kell állnom. Értékes „tanulmányi kirándulás” volt az a négy év, de megtudtam: nem vagyok alkalmas a politikai pályára.
– A 2000. január 1-jén elindult Oltalom Szeretetszolgálat, amelynek ön az alapítója és egészen mostanáig az intézményvezetője is, rendkívüli munkát végzett. Új, példaértékű modellt hoztak létre a szociális ellátásban.
– Ennek az az előzménye, hogy gyülekezeti igazgató lelkészként 1995-től részt vettem az iskolák visszakérésének a folyamatában. Tíz év kellett, hogy az oktatás után a szociális térben is megjelenjenek az egyházak fenntartóként, így indult el Nyíregyházán a hajléktalanellátás szervezése. A nagytemplomi evangélikus gyülekezet volt az első az országban, amely rendszerszintűen vette át a város teljes hajléktalanellátását nappali melegedővel, népkonyhával, éjjeli menedékkel, átmeneti szállóval, családok átmeneti otthonával egyetemben, kiváló szakemberek alkotta közösséggel. Szakmailag és emberileg nehéz és helyes döntés volt. Az Oltalom mindmáig kölcsönös tanulás az ellátottaink érdekében; ma már tizenhét szolgáltatást visz a szeretetszolgálat. E modell stabil lelki hátterét 2012 óta a kertvárosi gyülekezet adja számomra.
– Aktivitása azt sejteti: a nyugdíjba vonulásával nem vonul vissza…
– Hálával és bizakodva mondhatom: nem a semmittevés évei várnak rám. A stafétaátadásra tudatosan készültünk, s ez krisztusi, emberi, európai szellemben meg is történt. Második házasságomból született gyermekeim mind a négyen – Dániel, Noémi, Eszter, György – kamaszok, „szinten tartanak” engem. Apaként szeretném segíteni a fejlődésüket. Feleségem, Vadnay Zsófia gyógyszerész és szociális munkás nagyon fontos támaszom. Zavarba ejtően megható, hogy mindkét szolgálati helyemen kértek: maradjak még, s vállaljak lelkészi szolgálatot a gyülekezetben és a diakóniában. Sosem akartam hozzánőni a vezetői székhez: egyenes derékkal felállva, vidáman megyek tovább az Isten kijelölte utamon.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. április 21–28-i 89. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
