Írásunkban most Petőfi Sándor két megzenésített versét mutatjuk be. Munkánkban segítséget nyújtott Ittzés Mihály Kodály Petőfije című tanulmánya.
Írásunkban most Petőfi Sándor két megzenésített versét mutatjuk be. Munkánkban segítséget nyújtott Ittzés Mihály Kodály Petőfije című tanulmánya.
Kodály Zoltán vokális életműve igen gazdag: a 20. század első felében számos dalt és kórusművet írt, de Petőfi-szöveg eleinte nem volt közöttük. Az ő verseihez akkor nyúlt, amikor a második világháború miatt egyre vészterhesebb lett az élet: az 1940-es években kórusműveinek legfőbb ihletője Petőfi költészete, tunyaságot, hazafiatlanságot, széthúzást ostorozó szavai.
Az Isten csodája Kodály egyik legnagyobb szabású és legszebb férfikari műve 1944-ből, mely Petőfi 1846 januárjában keletkezett versének 1–2. és 4–6. versszakát dolgozza fel. Egyszerű, tárgyilagos múltidéző dallammal indul a tétel, de hamarosan szenvedélyesre vált: „S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!…” A refrén reneszánsz harmóniái a strófák végén halkan, korálszerűen, 3–6 szólamban csendülnek fel: „Isten csodája, hogy még áll hazánk.”
Két versszak idézi fel a tragikus történelmi eseményeket. A tatárdúlásra kemény ritmusokkal, disszonáns harmóniákkal emlékezik a zene. A mohácsi csatatér képét feszültséggel teli hármashangzattal ábrázolja a zeneköltő. Majd szövegfestő dallam és ritmus társul az évszázados elnyomatásra utaló költői sorokhoz:
S készűlt számunkra a ledőlt király
Kardjából a rettentő zabola,
Melytől még most is ég és vérzik szánk!…
A mű mélypontjához érkezve a tenor szólam egyedül teszi fel az önmarcangoló kérdést: „Mi lesz belőlünk?…” Mélységes hazaszeretet csendül ki az „Oh nemzetem, magyar nép!” egyszerű pentatonikus dallamából, harmóniáiból. Sürgető türelmetlenséggel, imitációban hangzanak a buzdító szavak: „Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk.” A záró szakasz orgonaszerű harmonizálással négyszer mondja el a szinte prófétai tanítást: „Emberségünkből álljon fönn hazánk!”
A magyar nemzet című vegyes kari mű 1947. december 16-án, Kodály hatvanötödik születésnapján hangzott el először; az 1846 decemberében keletkezett teljes verset megzenésítette a komponista. Változatos tartalom és gazdag zenei képek, pozitív és negatív tulajdonságok közt feszülő ellentét mind megtalálhatók a kompozícióban.
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!… aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
[…]
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
[…]
Kodály 1948. március 21-én a Magyar Tudományos Akadémián mondott elnöki megnyitójában e Petőfi-verset idézve beszélt arról, hogy a nem megfelelő munka- és életkörülmények miatt értékes embereket veszít el az ország:
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
A zeneszerzőnek ostorozásra is van hangja, amikor a költő azt mondja: „Csak a magyar büszkeséget, / Csak ezt ne emlegessétek!” Különös pillanata a darabnak a nemzethalál képének ábrázolása régies-modern hangközpárhuzamokkal: „Élt egy nép a Tisza táján, / Századokig, lomhán, gyáván.” Erről a mélypontról emelkedik fel a kompozíció a talán nem hiábavaló záró kérdéshez: „Oh hazám, […] / Mikor ébredsz önérzetre?”
Petőfi és Kodály üzenete a ma emberének ugyanúgy szól, mint a nyolcvan vagy száznyolcvan évvel ezelőtt élt nemzettársainknak. Bárcsak meghallanánk!
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. augusztus 20–27-i 88. évfolyam 33–34. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
