A Magyar Honvédségből átlépve lett a Szentírás, a közösségépítés és a jézusi szeretet Luther-kabátos hirdetőjévé Czető Bálint. A korábbi főhadnagy az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás, teológus-lelkész szakos képzését végezte el, tavaly júliusban a székesfehérvári templomban volt az ordinációja, jelenleg a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze.
– Református templomban részesült a keresztség szentségében, de már fiatalként is több felekezet alkalmaira járt. Hogyan alakult ez így?
– A református identitás édesapám által volt meghatározó a családunkban. Gyermekkoromban azonban nem tettem különbséget a felekezetek között. A hittantantanárom, Pálfi Zsuzsanna református lelkipásztor nemcsak oktatott minket, hanem aktív gyermekmunkát is végzett, a különböző ünnepkörökhöz kapcsolódó számtalan rendezvényt szervezett nekünk. Nagy volt a református ifjúság, olykor akár nyolcvanan is összejöttünk. Később a katolikus barátaimmal katolikus rendezvényekre is jártam, közben evangélikus iskolában tanultam, és evangélikus hittantáborokba jártam. Fiatalkorom így az összefonódó ökumenében telt.
– Tizenkét évig tanult a győri Péterfy Sándor evangélikus iskolában. Milyen emlékeket őriz ezekről az évekről?
– Nagyon jó, összetartó közösségben nőttem fel. Péterfys diákként magától értetődő volt számunkra, hogy minden hetet áhítattal kezdünk a templomban. Az is természetesnek tűnt, hogy az első és az utolsó órán imádkozunk. A csendesnapoknak is egyházi tartalmuk volt. Nagybetűs pedagógusaink voltak, akik a tananyagon kívül igyekeztek arra is rávilágítani, hogy kamaszként nem az a gond, ha este bulizni megyünk, hanem az, ha mindezt nem felelősen tesszük. Nem azt mondták, hogy vonjuk ki magunkat a világból, hanem arra biztattak minket, hogy a keresztény értékek szerint éljünk a mindennapi életben is. Iskolánk biztonságot nyújtott, ugyanakkor bizonyos értelemben burkot is jelentett: éles váltás volt az egyetemre kerülés, mikor rádöbbentünk, hogy egészen más gondolkodású, szándékú és világnézetű emberek is vannak körülöttünk.
– Az érettségi után, 2014-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára nyert felvételt. Miért választotta ezt a hivatást?
– Akkoriban egy helyen tartották a rendőrök és a katonák nyílt napját. Elmentem a nyílt napra, és a katonai szak számos specializációs lehetőségében úgy láttam, hogy ez lesz az én utam. Tehát nem egy hosszú időn keresztül érlelt és megfontolt elhatározás vezetett a közszolgálati egyetemre. Az addigi életemhez képest ez az időszak sok változást hozott. Nagyon különböző helyekről és élethelyzetekből érkezve alkotottunk közösséget. Rengeteget tanulhattam, többek között a saját korlátaimról és értékeimről is.
– Frissen avatott hadnagyként került a veszprémi radarezred kötelékébe 2018-ban. Később főhadnagy lett. Mi volt a feladata?
– A veszprémi Híradózászlóaljnál voltam szakaszparancsnok. Híradástechnikai rendszerek üzemeltetése volt a fő feladatunk. Mivel ez időszakos, karbantartáshoz kötődő feladatkör volt, ezért javarészt mi voltunk azok, akik a különböző speciális helyzetekben mozgósíthatók voltunk. A migrációs hullám idején a déli határra jártunk, a koronavírus-járvány idején a kórházakba mentünk, vagy járőröztünk a rendőrökkel. Az orosz–ukrán háború kirobbanása után szintén számos speciális feladattal lettünk megbízva.
– 2020-ban jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem [EHE] másoddiplomás lelkészképzésére. Miért döntött így?
– Későbbi feleségem, Czető (Molnár) Kata evangélikus lelkész az egyetem recepcióján dolgozott, ott láttam meg a képzés szórólapját. Közel egy évig érlelődött bennem az elhatározás, hogy jelentkezzek. Éreztem, hogy a honvédségnél nagyon hiányzik számomra az emberi oldal. Megéreztem Isten keze munkáját az egész életemen, és rájöttem, hogy minden, amit korábban kaptam, hatalmas ajándék ahhoz, hogy már tapasztaltabb fejjel tudjak a lelkészi szolgálatba állni.
– Felmerül a kérdés: miért evangélikus, nem pedig református teológiára jelentkezett?
– Kata által megismertem a teológushallgatók közösségét, amely szívmelengetően otthonos légkörű volt. Úgy éreztem, hogy én is ennek a szemléletnek, gondolkodásmódnak vagyok a képviselője.
– Mik voltak az első benyomásai a teológiai képzésről?
– Kezdetben a honvédség és az egyházi közösség nagy kontrasztját éltem meg. Katonaként a parancs és a végrehajtás volt az irányadó, míg az EHE-n a másikra figyelő lelkiséget ismerhettem meg. Teológiai tanáraim megtanították, hogy lehet, sőt jó kérdezni. Inspiráló volt, hogy megkaptuk a teret, hogy egyes teológiai kijelentéseket ne csak megtanuljunk, hanem együtt gondolkodjunk rajtuk, és ezáltal értsük meg.
– Ordinációja után leszerelt, kilépett a honvédség kötelékéből. Miként tekint a lelkészi szolgálatára?
– Tisztavatásom előtt mondta valaki, hogy háromszor leszel tiszt: amikor felavatnak, amikor mások elfogadnak, és amikor magad is elfogadod, hogy az vagy. Ezt a lelkészi hivatásom kapcsán is átéltem. A gyülekezet gyorsan elfogadta, hogy már nem hatodéves vagy a lelkész asszony férje vagyok, hanem lelkész. Mikor először öltöttem magamra a Luther-kabátot, viccesen megjegyeztem, hogy nehezebb, mint gondoltam. Fél év szolgálat elteltével kezdem elfogadni ennek a súlyát, azt, hogy felelős vagyok azért, hogy Isten igéjét minden helyzetben és tisztán hirdessem. Már katonaként is számos bensőséges beszélgetést folytattam a rám bízottakkal. A lelkigondozás fontosságát felismerve jelentkeztem nemrég a Semmelweis Egyetem lelkigondozó szakirányú továbbképzési szakára, ahol most kezdem a második félévemet.
Meggyőződésem, hogy a kereszténységre nagy igény van a világon, csak az emberek nem tudják, hogy nem kellene „pótszerek” után nyúlniuk, mást keresniük, elég lenne az Isten közelségét felfedezniük és megélniük. Segíteni szeretném a testvéreimet abban, hogy megéljék a Teremtővel való mérhetetlen nagy szeretetkapcsolatnak az ajándékát.
Ezt a szolgálatot azonban nemcsak úgy szeretném tenni, mint lelkész, hanem legfőképpen úgy, mint egy keresztény a többi közül. Vagyis a közösségépítésen túl arra próbálok a hivatásomban hangsúlyt tenni, hogy gyülekezeti tagjaink ne csak egyházi közösségben, hanem a hétköznapjaikban is vállalják a hitüket. Csak így válhat láthatóvá az egyház, és ezáltal mutathatjuk meg, hogy nekünk Jézus az alapunk.
– Sajátos a helyzete: egyszerre lehet jelen a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség összetartozó, múltat maga mögött tudó közösségében és a Velencei-tó környéki gyülekezetplántálás révén létrejövő gyülekezet életében is.
– A plántáló lelkészek országos találkozóján az egyik lelkésztársam úgy fogalmazott, hogy minden gyülekezetnek örökbe kellene fogadnia egy plántáló gyülekezetet. Valóban, a székesfehérvári gyülekezet is rengeteget épül azáltal, hogy van egy most formálódó közössége is. Gyülekezeti tagjaink felelősségüknek érzik, hogy segítsenek a plántálásban, és a rendszeres imádság, a számontartás mellett aktívan is segítik ezt a szolgálatot. Ez visszahat, vagyis a tradicionális gyülekezet is nagyon sokat kap és gazdagodik a gyümölcsöző együttműködésből. A plántáló gyülekezet indulását pedig meghatározza az a közösségi szemlélet, amit az „anyagyülekezet” mutat feléjük. Érzik, hogy nincsenek egyedül, és a nagyobb gyülekezet által megtapasztalják, hogy a térségben vannak más evangélikusok is. Áldásként éljük meg, hogy bővül a közösség, mindig öröm látni, ha jön egy-egy új ember, és őt mindenki nyitottan és befogadóan köszönti.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. április 7–14-i 89. évfolyam 13–14. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
