A város alapítása óta a nyíregyházi evangélikus nagytemplom körül keringő csodás történetek közé sorolja az erős tirpák gyülekezet az Isten házának legutóbbi, kormánytámogatásból megvalósított, idén év elején befejeződött teljes felújítását. A koronavírus-járvány miatt a nagyszabású hálaadó istentiszteletet jövő tavaszra halasztották.
Az örömteli hír, hogy a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség újra gondolkodhat a nagytemplom helyreállításán, 2020-ban került kézzelfogható közelségbe. Hálatelt szívvel fogtak neki restauráltatni Nyíregyháza 1. helyrajzi számú épületét Magyarország kormányának kiemelt támogatásából. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak juttatott állami támogatásból 650 millió forint került a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközséghez. Ebből az összegből a gyülekezeti ház teljes átalakítása és néhány kisebb felújítás mellett is több mint 350 millió forint jutott arra, hogy régi pompájában ragyogjon a csodálatos nagytemplom. A gyülekezet tagjai örömmel mesélik, milyen izgalmas volt az oltár teljes restaurálása, hogyan bukkantak elő az eredeti színek. Az is fontos a közösség számára, hogy az orgona mögötti kiállítóteret is visszarendezték, így újra helyet kaphatott a tirpák hagyományok állandó kiállítása.
A gyülekezet felügyelője, Veczánné Repka Jolán elárulta, hogy bár vágytak rá, nem lett volna ereje és lehetősége a gyülekezetnek ilyen nagy összeget a templom felújítására fordítani. „Nem tudunk eléggé hálát adni Istennek – mondja a felügyelő asszony. – Szinte felfoghatatlan volt számunkra, hogy a kormány kiemelt támogatásából mi is kaphattunk, és megvalósulhatott a nagytemplom restaurálása. Csodálatos ünnepre, hálaadó istentiszteletre készültünk, úgy gondoltuk, zsúfolásig meg fog telni ez a gyönyörűen felújított templom, az egész gyülekezet eljön, és sok vendéget is hívtunk. Felkértük óvodánkat, iskoláinkat, fiataljainkat, hogy kis műsorral szolgáljanak ezen az alkalmon. Szeretetvendégséget is terveztünk, hogy valódi közös örömünnep legyen ez a nap. Ez volt az álmunk.”
Kovács László Attila, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze hozzátette, hogy 2021. január 31-én tartottak egy kis létszámú istentiszteletet (a fotók ezen az alkalmon készültek – a szerk.), amikor Zsarnai Krisztián esperes újraszentelte a templomot, de az igazi nagy ünnepet – Fabiny Tamás püspök szolgálatával – idén őszre tervezték, és akkor akartak köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a restaurációs folyamatokban. „Kiküldtük a meghívókat a november 13-ai alkalomra, meghívtuk az építőket, a restaurátorokat, a kormány képviselőit, a testvéregyházakat, hogy közösen adjunk hálát, és személyesen is megköszönhessük nekik a munkát. Sajnos az utolsó pillanatban kiderült, hogy újra nem lehet méltóképpen ünnepelni. Először a szeretetvendégségről mondtunk le, aztán az ifjúság szerepléséről, végül a távolságtartás érdekében templompadokat korlátoztunk le, így a meghívottak körét is szűkíteni kellett, és mindenkinek maszkot kellett volna viselnie. Ezért hoztuk azt a szomorú döntést, hogy elnapoljuk a hálaadást, de semmiképp nem felejtjük el. A következő dátum húsvét és pünkösd között lesz, és reméljük, újra hívhatjuk majd az embereket, és teli templomban, közösen ünnepelve adhatunk hálát.”
A tavaszi hálaadásig arra biztatnak mindenkit, hogy térjen be Nyíregyháza legrégebbi templomába, hiszen a kapuk mindig nyitva állnak. Az istentiszteleti alkalmak mellett zenés áhítatokkal várják az érdeklődőket, a programokról a Nyíregyháza.lutheran.hu oldalon tájékozódhatnak.
* * *
Ha valaki nem tud elutazni Nyíregyházára, szeretettel ajánljuk a figyelmébe a következő képgalériát. Szarka Lajos fotóművész 2021-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház Bornemisza Péter-díj művészeti különdíját nyerte el a felújított templomról készített fotósorozatával.