Templomsorsok – mi történik, ha elfogy a gyülekezet?

Érzelmek és racionális érvek feszülnek egymásnak, amikor a romló vagy akár kimondottan veszélyeztetett állapotú evangélikus templomokra gondolunk. Az egyház küldetése az élő kövek felé szól, de ott az a hatalmas épített örökség, amely azért létezhet, mert voltak emberek, akik egykor valóságos kövekből álló hajlékokat akartak építeni az Úristennek. Kinek a felelőssége megőrizni azokat az épületeket, amelyekben egykor akár százak gyűltek össze az ige hallgatására, de ma már nem töltik be ezt a funkciót? Mit tehet egy közösség, ha ragaszkodik a templomához, de nincs anyagi fedezete a felújítására? Erre keressük a választ összeállításunkban – és hogy az összkép ne legyen túl komor, egy sikertörténetet is felvillantunk.

A közvetlen életveszély elhárítása miatt kellett lebontani 2023 decemberében, néhány nappal karácsony előtt az evangélikus templom tornyát a Baranya vármegyei Bikalon. A löszös talajon ugyanis néhány nap leforgása alatt süllyedt meg a torony, és gyorsan lépni kellett, mielőtt a szomszédos lakóépületekre omlott volna. A templomhajó gerincének magasságáig bontották vissza a tornyot. Azóta körbekerítették, jelenleg a részletes statikai vizsgálat eredményére várnak.

Bikalon, ha kevesen is, de élnek evangélikusok az Egyházaskozári Evangélikus Egyházközség leányegyházaként. Istentiszteletet kéthetente tartanak; jelen helyzetben az önkormányzat egyik termében – tudjuk meg Koskai Erzsébet lelkésztől. „Azt beszéltük meg a hívekkel, aki tud, az átjön az alkalmakra Egyházaskozárra – három kilométer van a két falu között –, úrvacsorát is itt fognak majd venni.”

A templom bontását érthető módon nehezen élték meg. „Nagyon sírtunk, főleg azok, akiknek a szívük-lelkük benne volt.” Nem róható fel nekik, hogy ne fordítottak volna gondot a templomukra. Az elmúlt tíz évben felújították a tornyot, a tetőt, a csatornát és a homlokzatot is. A problémát a szakszerűség hiánya és a szélsőséges időjárási körülmények – a hirtelen lezúduló sok csapadék – együttesen okozhatták.

A cikk folytatásában szó lesz arról, hogy
• ki felelős a templomok karbantartásáért, megóvásáért;
• milyen okok állhatnak a mögött, ha elfogynak egy településen az evangélikusok;
• mit jelent egy gyülekezet számára, ha elveszíti a templomát, „cserébe” viszont van helyben lakó lelkésze;
• meddig kell ragaszkodni egy épülethez, ami már csak terhet jelent;
• milyen eredményt érhetnek el az értékmentés terén a lelkes civilek.

Mire elég tizenötmillió forint?

Nem feltétlenül közismert mindenki számára, ezért fontos tisztázni: a Magyarországi Evangélikus Egyházban az egyházközségek önálló jogi személyiséggel bírnak, templomaik és más ingatlanjaik a saját tulajdonukban vannak, azok karbantartásáért, megóvásáért ők a felelősek. Az országos egyház ehhez minimális mértékben tud hozzájárulni. A 2024. évi költségvetésben templomfelújítások támogatásának céljára ötvenmillió forintot különítettek el. A gyülekezetektől érkező igényeket az építési, illetve a gazdasági bizottság véleményezi, az ő javaslataik alapján az országos presbitérium dönt arról, hogy az adott évben hova megy a támogatás.

Hazánkban ma több mint ötszáz evangélikus templomot tartanak nyilván. Ezek nagy része történelmi okokból a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén áll, a többi egyenlő arányban található meg az Északi és a Déli Egyházkerületben. Műemléki védettséget százötvenhat élvez, a helyi védettségű épületek száma ennél nagyobb. A veszélyeztetett helyzetben lévő templomok száma harminc körüli; a legtöbb ilyen épület a Nyugat-békési, illetve a Tolna-Baranyai Egyházmegyében van.

„Legutóbb 2013-ban kezdeményeztünk teljes körű felmérést arra vonatkozóan, milyen állapotban vannak evangélikus templomaink. Akkor a beérkezett adatok alapján huszonkilenc templom volt veszélyeztetettnek mondható – magyarázza Ficzere Ilona, egyházunk országos irodája építési, ingatlanügyi és műemléki osztályának vezetője. – Ezeket az osztály munkatársai sorra látogatták, és mindegyiknél dokumentálták a fennálló helyzetet. Ez év elején, a bikali eset folyományaként, ennek a huszonkilenc templomnak a sorsát próbáltuk felülvizsgálni, az idő rövidsége okán egyelőre a lelkészektől, esperesektől érkező szóbeli közlésekre támaszkodva.”

Ahogyan a hazai evangélikus templomok általában is nagyon különböző korúak és méretűek, és igen eltérőek a műszaki adottságaik is, így az is széles skálán mozog, hogy egy-egy templom esetében mekkora összegre lenne szükség a felújításhoz. Egy teljes körű felújítás, restauráció több százmillió forint nagyságrendű is lehet, példa erre a békéscsabai Nagytemplom közelmúltban megvalósult renoválása.

Állami támogatással az elmúlt években egyébként legalább kilencvenöt templomunk újult meg kisebb-nagyobb mértékben. Pontos számot azért nem tud mondani az osztályvezető, mert a gyülekezetek nem minden sikeres projektről tájékoztatják az országos irodát.

A kormányzat összességében jelentős összegeket szán az egyházi épített örökség megóvására, gyakran még önerőt sem kell felmutatniuk az egyházközségeknek – ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elnyerhető összegek (a felső határ az utóbbi időben jellemzően tizenötmillió forint volt) gyakran csak „kozmetikázásra” elegendők. Előfordulhat, hogy például nyílászárót cserélnek, vagy festés-vakolás történik – de közben komoly statikai problémák vannak az épülettel, vagy fontosabb lenne a vizesedés megszüntetése. Lényeges lenne a megfelelő szakmai előkészítés, valamint a kivitelezés szigorúbb ellenőrzése is – mondja Ficzere Ilona –, ezeket a költségeket pedig jó lenne a beruházás szükséges részeként kezelni, illetve módot találni arra, hogy a kisebb gyülekezetek számára ez megelőlegezhető lehessen.

A legveszélyeztetettebb, ráadásul szinte már gyülekezet nélkül maradt vagy afelé tartó templomokra visszatérve az építészszakma javaslata alapján más közösségi funkció keresése lehet a megmentésük egyik útja. Azonban egy kis faluban még közösségi térként is nagyon nehéz hasznosítani egy templomépületet, az önkormányzatoknak is jelentős költséget jelentene az üzemeltetés. „…nincs annyi orgonaművész, aki megteheti, hogy megvesz egy egész templomot, renováltatja, és koncerteket szervez oda” – utal Ficzere Ilona arra, hogy 2022 októberében azzal volt tele a magyar sajtó: Varnus Xavér megvette a használaton kívüli evangélikus templomot Mezőlakon.

A bikali templomról az osztályvezető azt mondja: „Jelen tudásunk szerint a torony visszaépítésére sem pénzügyileg, sem műszakilag nem látok reális esélyt. Leginkább torony nélküli imaházként lehetne megmenteni.”

A szándék önmagában kevés

„Tizenkét templom bármikor összeomolhat” – ezzel a drámai felütéssel fogadja hívásunkat Lázár Zsolt, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese, és szavai alátámasztására nyomban megmutat egy fotógalériát. A képeken elkorhadt tartószerkezetek, beszakadt mennyezetek, vizesedés miatt hulló vakolatok, sípjaitól megfosztott orgonaszekrények láthatók. A legveszélyeztetettebbek: Ambrózfalva, Csépa, Gádoros, Nagymágocs, Pitvaros, Pusztaföldvár, Tiszaföldvár-Homok, Tótkomlós.

A templomok egy része itt is azért van ilyen állapotban, mert ma már nincs mellette (benne) gyülekezet – ez különösen is azokon a településeken igaz, ahol eredetileg szlovák gyökerű volt a közösség, és a kitelepítések, lakosságcserék erőteljesen érintették őket. De még ahol van is élő gyülekezet: nincs az az erős közösség, amely önerőből fedezni tudná saját ingatlanának a felújítását, különösen, ha műemlékről van szó.

A költségek ugyanis elképesztően magasak: Pusztaföldváron például egy sikeres pályázatnak köszönhetően ugyan ötvenmillió forintból megújult a templom teteje, de az épület továbbra is erősen veszélyeztetett állapotban van. Hódmezővásárhelyen, Gádoroson, Pitvaroson csak arra kellene minimum százmillió forint, hogy a tető ne szakadjon be. A nagy gyülekezeti központok mindegyikében – így Szarvason és Orosházán – is jelentős munkálatok lennének indokoltak. A tótkomlósi templom teljes körű helyreállítása pedig kétmilliárd forintba kerülne – tudjuk meg a nyugat-békési esperestől.

Az ilyen, rendkívül költséges beruházásokhoz a külső támogatások tehát nélkülözhetetlenek, de a kiválasztás folyamata – melyik templomra jut pénz, és melyikre nem – az esperes szerint átláthatatlan. További problémának érzi, hogy javarészt megvalósításra, kivitelezésre (lehetőleg látványosra) lehet pályázni, állapotfelmérésre, tervezésre, előkészítésre nem, pedig ezek a lépések – aláhúzva mindazt, amit Ficzere Ilona is elmondott – alapvető fontosságúak lennének ahhoz, hogy felelősen meg lehessen állapítani, milyen jellegű munkálatokat kell prioritásként kezelni.

A templomok állagmegóvásához tehát a gyülekezetek, az egyházmegyék, sőt az országos egyház ereje, szándéka önmagában kevés. A kérdés Lázár Zsolt szerint úgy hangzik: érzi-e Magyarország ezt az épített örökséget – vagy legalább a műemléki védettséget élvező templomokat – annyira fontosnak, hogy megmentse?

Emberhalászatra küldettünk…

Elfogytak az emberek a templomok körül, és egykor virágzó anyagyülekezetek kerültek mára szórványhelyzetbe – mutat rá Aradi András, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, majd esperestársához hasonlóan ő is sorolja a történelmi okokat. A második világháborút követő politikai döntések, amelyek a lakosságcseréket, a nemzetiségek kitelepítését célozták, náluk is erősen lecsökkentették a német hátterű gyülekezetek lélekszámát. Másfelől a falupolitika – a kényszerű téeszesítés, a mezőgazdaság átalakulása – megtépázta, tönkretette a kistelepülések lakhatóságát, és a fiatalabb generációk elvándorlásához vezetett.

Ezért sem tekinthető pusztán az egyház, a helyi gyülekezet felelősségének, ha valahol már nincs aktív hitélet – illetve ha ennek folyományaként egy településen nemcsak hogy a gyülekezet sorvad el vagy akár szűnik meg teljesen, hanem a templomépület sorsa is kérdésessé (problémává…) válik.

Nem példa nélküli, hogy nincs más megoldás, csak a bontás. Szabadiban még 1996-ban kellett meglépni ezt. Ott addigra már nagyon romos állapotban volt a templom. Az omladékok eltakaríttatása után a telket az önkormányzatnak adta át az egyház. Gerényesen a födém beszakadása után kellett kimondani, hogy menthetetlen a helyzet; ott még volt mód legalább a harangok és más ingóságok kimentésére. A vörösfenyő padok Tatára, az oltár a váraljai templomba került, a téglákat bontási anyagként értékesítették, az épület helyét ma márványtábla jelöli. Zsibriken egy időben átmenetileg a szomszédos telken működő, református fenntartásban lévő drogterápiás intézet vette használatba az evangélikus templomot, de nem sikerült érdemben javítaniuk az állapotán. Visszaadták az evangélikus egyháznak, amikor pedig valós veszéllyé vált, hogy rájuk dől a torony, ők értesítették a hatóságokat, és akkor született a határozat: ha nem történik felújítás, le kell bontani. Ez végül 2015 októberében történt meg, de előtte innen is új helyre vitték, amit csak lehetett: az orgonája például az Evangélikus Országos Gyűjtemény állományába került, és alapos rekonstrukció után hamarosan Budapesten, a Deák téri templomban állítják fel.

Kistormás, Mekényes, Udvari – sorolja Aradi András a településeket, amelyeken hívek hiányában használaton kívüli templomok állnak. És mivel nemcsak olyan emberek nincsenek, akik hétről hétre – de legalábbis időről időre – ott gyülekeznének össze, hanem olyanok sincsenek, akik legalább minimálisan rendben tartanák és gondoznák a környezetét, számítani lehet rá, hogy a már most is rossz állapotban lévő épületeket szintén utoléri a szomorú pusztulás. Ilyen helyzetben felmerülhet, hogy az egyház átadja a tulajdonjogot az önkormányzatnak – de nemcsak az a kérdés, hogy egyáltalán lenne-e erre fogadókészség, hanem az is, hogy mégis milyen célra hasznosítanák (netán ők is lebontanák…?), és az összeegyeztethető-e az épület eredeti funkciójának szellemiségével.

Erre is van példa egyébként a térségben: Györén még 1989-ben vetette fel az akkori polgármester, hogy a már évtizedek óta üresen álló, eredetileg 1909-ben épült templomot alakítsák át iskolává. A község honlapján olvasható leírás szerint hosszas tervezgetés után az önkormányzat megvásárolta az egyháztól az ingatlant, majd a templomot két oldalról kibővítették egy-egy szárnnyal, ezekben nyolc tanterem, szertárak és más kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet.

„Az én fejemben ott van megkülönböztetésként: egy templom addig templom, amíg van benne igehallgató, szentséggel élő közösség. Amikor ilyen már nincs, onnantól számomra műemlék vagy helyi értéket képviselő építészeti érték – fogalmaz Aradi András. – Az egyháznak arra, hogy egy építészeti emléket fenntartson, külön pénze nincs, és létének nem is ez az értelme: az Úristen nem templomok építésével bízott meg bennünket, hanem emberhalászatra küldött el. Ugyanakkor tény: ha van templom, jobban összetartható a közösség. A hívek nagyon ragaszkodnak az épületeikhez, mert a gyökereik itt vannak. Az őseik építették föl ezeket, folyamatosan költöttek rájuk, amennyit tudtak és bírtak, hogy a templom szép maradjon. Nagyon nehéz szembesülniük azzal, hogy amit az elődök nagy energiával felépítettek, most tönkremegy.”

Az esperes ezért azt vallja: amíg viszonylag vállalható ráfordítással megoldható, hogy egy templom még legalább ötven évig álljon, érdemes azt a „kis” összeget – néhány (tíz)millió forintot – rákölteni, különben visszafordíthatatlanul leromlik az állapota. Így viszont legalább az az elvi lehetőség megmarad, hogy egy kedvezőbb történelmi helyzet beköszöntével teljes felújításon essen át az épület.

Ily módon jártak el például Alsónánán is, ahol a legnagyobb evangélikus templom található Bonyhád környékén. Itt tizenegy és fél millió forintból erősítették meg a tetőt, hogy ne omoljon be. (Egy komplex tetőfelújítás költsége hatvan- és százmillió forint között lett volna.) A törpeszórványnak tekinthető gyülekezetrészben ketten laknak helyben, a havi egy istentiszteleten öten vesznek részt…

Felemás érzésekkel

A kis létszámú gyülekezet(rész)ek nem ismeretlenek az ország északkeleti tájain, így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében sem. Gerlai Pál szolgálati területe az egész Zemplént lefedi. A Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség lelkésze nyolc településen tart istentiszteletet, még néhány helyen hittanórát – összesen körülbelül száz evangélikusnak. Öt templomuk van, plusz néhány további ingatlan: egykori iskolaépületek és parókiák.

Tállyán a tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése keretében 2021-re kívül-belül megújult a templom, amelyben Kossuth Lajost is megkeresztelték 1802-ben. Sátoraljaújhelyen a hazai források mellett német és olasz támogatásokból állták a költségeket, és itt kapott új helyet az egykori tokaji templom műemlék orgonája is. Monokon szintén volt egy felújítás még 2014-ben, amikor a kétfunkciós épületben a kápolnarészt sikerült valamelyest rendbe hozni, viszont a másik fele továbbra is nagyon rossz állapotban van, itt egyelőre keresik a lehetőséget, hogy kivel lehetne együttműködni. Felmerült, hogy egy vállalkozónak adnák bérbe, aki hosszú távra tervezne – viszont ott a kétség a hívekben, hátha pont ez idő alatt nyílna lehetőség pályázni valamilyen forrásra, és esetleg éppen az érvényes bérleti szerződés miatt nem tudnának élni ezzel.

Abaújszántón két-három évvel ezelőtt a toronysüveget rendbe tudták hozni, de a templom összességében továbbra is a veszélyeztetett kategóriába tartozik. Hernádbűdön az 1950-es években döntöttek a templomépítés mellett, 1957-ben Túróczy Zoltán püspök szentelte fel az épületet. Mivel nem műemlék, egyfelől könnyebb lenne felújítani, másfelől éppen ezért nehéz támogatást találni rá. Mivel az önkormányzatnak nincs igazán nagy közösségi tere, esetleg az egyházközség vele közösen pályázhatna, de egyelőre nem született ilyen megállapodás.

Az egyházközség központjának tekinthető Tokajban 2009-ben született döntés arról, hogy azt a nagyobb épületkomplexumot, amely a templomot is magába foglalta, az önkormányzatnak adja át a gyülekezet. Az ötszáz éves, a városban „generálisházként” emlegetett ingatlan 1784 óta volt a helyi evangélikusok tulajdonában, egyik szárnyában korábban Sztehlo Gábor Otthon néven szeretetszolgálat működött, a kétezres években szociális lakásoknak adott helyet. 2009-re az állapota már jelentősen leromlott, a felújítás összköltsége pedig háromszázmillió forintra rúgott volna. Akkor tizenegy evangélikus élt a városban…

Az önkormányzattal folytatott tárgyalások eredményeként az egyház százhatvanmillió forint kárpótlást kapott az ingatlanért. Ennek egy részéből, negyvenmillió forintért egy kétszintes családi házat vásároltak, melynek alsó szintje azóta közösségi térként funkcionál, az istentiszteleteket is itt tartják, a felső szintjén pedig a parókia kapott helyet.

A templomról való lemondásért cserébe és a szórványhelyzet ellenére az egyház elköteleződött arra, hogy a lelkészi feladatok ellátását helyben lakó lelkésszel biztosítsa. Ezt a szolgálatot jelenleg Gerlai Pál látja el; 2016 óta él a városban.

A tokaji evangélikusok a mai napig nem tették túl magukat azon, hogy el kellett adniuk a templomukat, noha addigra az már alkalmatlan volt arra, hogy ott gyűljenek össze. „Kényszerhelyzetként élték meg a templom eladását, és úgy tekintenek rá mind a mai napig – fogalmaz Gerlai Pál. – Nem könnyíti meg az ezzel kapcsolatos érzéseiket az sem, hogy a városban sokan a szemükre hányják, hogyan kótyavetyélhették el így az ingatlant. Ráadásul azóta az önkormányzat egy vállalkozónak értékesítette, aki a tervek szerint négycsillagos szállodát és borkápolnát alakít ki benne, és ehhez pályázati úton hétszázötvenmillió forint támogatást is nyert. A hívekben ott motoszkál a gondolat, mi lett volna, ha még kivárnak, és az egyházközségnek lett volna lehetősége egy ekkora forráshoz hozzájutni… Ezzel párhuzamosan persze értékelik azt is, hogy most viszont helyben lakó lelkészük van, és hálásak azért, hogy minden vasárnap van istentisztelet.”

Az espereshelyettes rámutat: amikor Tokajban nem volt helyben lakó lelkész, akkor az evangélikus felmenőkkel bíró gyerekeket is reformátusnak keresztelték, akik most is oda járnak hittanra, vasárnapi iskolába, istentiszteletre. Viszont az utóbbi évtizedben – és ezt a népszámlálási adatok is alátámasztják – a városban nem csökkent a hívek száma, pedig a vármegye egyike azoknak, amelyekben a legnagyobb veszteségeket könyvelte el az evangélikus egyház.

Amikor már teher

Tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy egy evangélikus közösség csak vidéken fogyhat el, vagy hogy egy templom egyházi kézben való megmaradása csak ott lehet kérdéses. A fővárosban ez éppúgy napirendre kerülhet. A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség épp árulja korábbi istentiszteleti helyét.

Néhány éve a kőbányai gyülekezet is hasonló lépésre kényszerült. A történteket Zászkaliczky Zsuzsanna egyházközségi felügyelő idézi fel nekünk. Mint meséli, az 1930-as években annyira megerősödött Budapesten az evangélikusság, hogy a főváros külsőbb kerületeiben is sorra épültek az evangélikus templomok. Az akkor a X. kerülethez tartozó Simor – ma Vajda Péter – utcában egy használaton kívüli tornatermet kapott meg a gyülekezet, hogy ott istentiszteleteket tarthasson. A belsőépítészeti munkákat Lux Kálmán irányította, és az ő tervei alapján készült el – modern technológiával monolit zsaluzású bauxitbetonból – a ma is látható torony, amelyhez a pasaréti ferences templom nyújtotta számára az inspirációt. Egy ideig virágzó gyülekezeti élet folyt a templomban, majd a hívek szép lassan elöregedtek, megfogyatkoztak, vagy a kőbányai templomba kezdtek járni. Előbb a hetvenes években osztották két részre a templomot, a nagyobbikat bérbe adták, és csak a kisebbik felét használták liturgikus térként, majd eljött az az idő is, amikor az egész bérleményként funkcionált.

A rendszerváltás hajnalán az addig állami tulajdonban lévő ingatlan a gyülekezet tulajdonába került. A következő másfél évtizedben keresték a módját, miként tudnák jól hasznosítani. A bérleti szerződést felmondták, ezzel komoly bevételtől estek el, ugyanakkor az új funkciót sem sikerült megtalálni, pedig több tervet is kiérleltek. Felmerült, hogy Andorka Eszter lelkésznő ötlete nyomán itt alakítsák ki az első Bárka-házat, és mozgássérült fiataloknak biztosítsanak lehetőséget az önálló életre. Az épületben kápolna, közösségi terek és bérbe adható lakások is helyet kaptak volna.

A következő években a gyülekezet vezetése több tárgyalást is folytatott az országos egyházzal arról, hogy ezen a helyen épülhetne meg a Luther Otthon új épülete (ez végül Lágymányoson valósult meg), vagy hogy ott alakíthatnák ki az evangélikus gyűjtemények raktárát. Közben az egykori tornatermet már le kellett bontani, csak a torony állt az üres telken. Az önkormányzatnak is felajánlották a területet, ők örültek is volna neki, ellentételezésként cseretelket ajánlottak, de ezt a gyülekezet nem tudta elfogadni.

„Az ingatlan már csak feladatot jelentett: rendben kellett tartani a környéket, életveszélyessé vált a torony, mi voltunk a felelősek érte. Egy másik telekkel sem jártunk volna jobban – magyarázza Zászkaliczky Zsuzsanna. – Így végül meghirdettük. 2020-ban egy vállalkozó vette meg, aki akkor ígéretet tett arra, hogy a templomtorony megmarad, de ő azóta továbbadta. Nem tudjuk, mi lesz a sorsa.”

Az eladás után többen értetlenkedtek, hogy továbbadtak egy értékes egyházi tulajdont, de ők addigra tiszta lelkiismerettel tudták kimondani: jól döntöttek. „Letettünk egy terhet, megszüntettünk egy helyzetet, ami már fenntarthatatlan volt. Művészettörténészként az örökség védelme mellett állok, de sajnos látom: nem lehet minden templomot megmenteni.”

A befolyt összeget a gyülekezet két célra fordította-fordítja. Egyfelől megkezdték Kápolna utcai templomuk tornyának felújítását, másfelől Nógrád vármegyében házat vásároltak, amelyet pihenőházzá alakítanak át. „A presbiterekkel és a konfirmandusokkal is voltunk már ott egy-egy hétvégére, szeretnénk ott tartani a saját táborainkat, kölcsönadnánk más gyülekezeteknek is, de akár családok is kivehetnék. Azt reméljük, a rendbehozatala után közösségformáló helyszínként áll majd a gyülekezet szolgálatában.”

Értékmentés összefogással

Az elképzelések szerint a helyi közösség örömére és épülésére szolgál majd az a parányi templom is Murgán, amelyet magánszemélyek kezdeményezésére, jelentős állami támogatással igyekeznek megmenteni. Újra a Dél-Dunántúlon járunk, légvonalban alig több mint húsz kilométerre Bikaltól.

Balogh Margit történésznek és családjának a figyelmét Krähling János építész irányította a falura, amikor hétvégi házat kerestek. Így kötöttek ki 1998-ban Murgán. Akkor még Beke Mátyás lelkész szolgálatával évente hatszor – tavasztól őszig – tartottak istentiszteletet a templomban. Margit férje ugyan közgazdász, de szabadidejében szívesen orgonál, és bekéredzkedett, hadd játsszon a hangszeren, amikor Murgán töltik az idejüket. Mivel rendszeresen megfordult a templomban, felfigyelt rá, hogy egyre nagyobb repedések húzódnak a falakon.

Balogh Margitban ekkor érlelődött meg az elhatározás: minden követ megmozgat ahhoz, hogy megmentsék ezt az eredetileg 1796-ban felszentelt „ékszerdobozt”. Legalább tíz éven át minden lehetséges fórumon elmondta, az odalátogatóknak megmutatta, hogy a 2009-ben országos műemlékké nyilvánított templom miért nemzeti érték, és miért kell megóvni a jövőnek. 2021 nyarán egy szakmai konferencián kapta az első biztatást és a konkrét tanácsot, mi minden szükséges az eredményes pályázáshoz: egy olyan civil szervezet, amely a magáénak érzi az ügyet, illetve az, hogy nyújtsák be a szükséges szakmai dokumentációt.

A történész munkahelye, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont és kollégái azonnal a segítségére siettek, megmozgatták kapcsolataikat, ingyen vagy jelképes összegért elvégezték a szükséges állapotfelméréseket, elkészítették a terveket, és neves szakembereket is megnyertek az ügynek. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzaton keresztül első körben harmincmillió forintot kaptak. Ebből a legsürgetőbb statikai feladatokat végezték el: beépítették azokat a vasakat, amelyek összehúzzák a falakat, a függőleges repedéseket speciális anyaggal töltötték ki, a padlástérben pedig acélsodronyokkal „körbevarrták” a templomot. A következő ütemben – a Gyönk és Környéke Evangélikus Egyházközséghez telepítve – tízmillió forintot nyertek, abból a vízszigetelést oldották meg.

Ezen munkálatok során 2022. december 8-án egy szenzációs lelet került elő: a munkások az oltár mögött befalazva egy kőládát találtak, amelynek előlapján ez olvasható: „Der Grundstein der eva. Kirche Murga, den 20ten Nov. 1796” (azaz: a murgai evangélikus templom alapköve, 1796. november 20.). A láda tetejének kerületén pedig a következő felirat van: „Depositus per Sp. D. Georgium Jeszenszky 1796”, azaz: „Elhelyeztetett a tekintetes Jeszenszky György úr által”. A ládából pedig egy időkapszula került elő, amelynek tartalmát Budapest Főváros Levéltárának restaurátor szakemberei próbálják megfejteni.

A 2023. év elején beadott kérvényben a torony felújítását célozták meg. Huszonötmillió forintot kaptak. Amikor leszedték a horganyzott bádoglemezeket, kiderült, azok annyira elvékonyodtak száz év alatt, hogy kézzel félbe lehetett tépni őket. Száz kiló fémet szedtek le, helyére hétszáz kiló színbádog került.

Tavaly októberben – költséghatékonysági szempontokra hivatkozva – újabb kérvényt nyújtottak be, ezúttal a külső vakolásra. Erre tizennyolc millió forintot nyertek. Amióta cikkünk megjelent az Evangélikus Élet március 10–17-i számában, már végeztek a munkálatokkal, majd befejezték a vízelvezetést. Április 15-én a műszaki átadás is megtörtént – adta hírül a Magyar Távirati Iroda Kollár Zsolt lelkész tájékoztatása nyomán.

A legutóbbi kérvényeket több környékbeli, köztük a Bonyhádi Német Nemzetiségi Önkormányzat is támogatta, képviselve, hogy a hajdan életerős murgai németség hagyatékát a mai örökösei nem hagyhatják pusztulni.

Időközben a belső felújítás is megkezdődött: az orgonát adományokból még 2022-ben restaurálták, egy koncert keretében meg is szólaltatták. Az alkalomra megtelt a templom, nemcsak a faluból, de a környező településekről is érkeztek vendégek. Folyamatban van az ülőpadok és az üvegablakok rendbehozatala is. A vakolatjavításra, tisztasági meszelésre és a járófelület kijavítására még nincs meg a forrás, számításaik szerint ehhez további tizennégy-tizenötmillió forintra lenne szükségük.

„A felújítást élénk közfigyelem kíséri – emeli ki Balogh Margit –, a felállványozott falak között tavaly négy gyermeket kereszteltek, és egy esküvőt tartottak; lányunk, Szabó Réka és párja, Nagy Zsolt 2023. október 14-én Kollár Zsolt lelkész előtt mondták ki a boldogító igent. Mindez igazolja, hogy a templom közösséget teremt, a közösség kultúrát igényel, az egyház és a kultúra pedig identitásunk szálait fonja erős kötélzetté.”

Nekünk van rá szükségünk

Hogy lesznek-e még valaha a murgai templomban a mostaninál nagyobb rendszerességgel evangélikus istentiszteletek – három év óta csak alkalomszerűen tartanak –, azt csak a Mindenható tudhatja. De amíg egy templom áll, addig a lehetőség mindig megvan arra, hogy falai között liturgikus alkalmakat tartsanak – emlékeztet Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke.

„Az elmúlt évszázad viharai, a társadalmi változások és a népességmozgások, illetve a szekularizáció hatásai mind hatnak az egyházra is. Ezért mindig hálásak vagyunk, amikor Isten megtartó szeretetét tapasztaljuk, hogy vannak gyülekezeteink, amelyek ma is az ő szeretetének jelei a világban, és ezenfelül akár még gyarapodnak is, úgy lélekszámban, mint akár ingatlanok tekintetében – fogalmaz Kondor Péter. – Vannak egészen szerény méretű és küllemű templomaink, és vannak köztük hatalmasak és igazán impozánsak is. Például Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma is nálunk található, méghozzá Békéscsabán. De külső-belső állapotát és díszítettségét tekintve bármilyen legyen is egy templom, nem hasonlítható össze semmilyen más építménnyel. Lehet egy otthon meghittebb, egy középület nagyszerűbb, egy palota szebb, de a templom – Isten háza. A 84. zsoltárban így olvassuk: »Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után.« [Zsolt 84,2–3a] Nem Istennek van szüksége arra, hogy neki dedikált helyeket építsünk vagy tartsunk fenn. Nekünk, embereknek van szükségünk arra, hogy legyen megszentelt idő és hely, amikor és ahol elvonatkoztathatunk minden mástól, és egyedül annak szentelhetjük a gondolatainkat, hogy vele találkozhatunk. A templom semmi más célt nem szolgál, csak ezt.”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. március 10–17-i 89. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.